A január elsősorban a tanulásé volt. Nemcsak a munkahelyemen tanultam sokat, ahol amúgy bele is csaptam a lecsóba és elindítottam pár dolgot amik azóta készen vannak és sikeresen működnek mindenki legnagyobb örömére, hanem otthon is. Meg kellett ugyanis tanuljak kutyául. Persze sokat tudtam már Tessa és Astrix jóvoltából, de azért egy örökbefogadott és teljesen lakásban tartott kutya mégis más.
...
Amióta az egyetemen órákon keresztül csak a folyókról tanultunk, és soroltuk az egyes típusokat, mint Gombóc Artúr a kedvenc csokijait, azóta emlékszem a titokzatos időszakos folyók körére. Nekünk, mérsékelt övi lakosoknak elképzelhetetlen, hogy egy folyóban ne legyen mindig valamennyi víz, és ha azt mondják nekünk, hogy 'menjünk le a folyóhoz' akkor mininum egy kisebb folyót képzelünk el, benne láthatóan folyó vízzel. Minden ennél kisebbre ott a patak vagy a csatorna szó, de ezekben is illik, hogy legalább alul legyen egy kis víz.
...
Természetesen decemberben sem unatkoztunk, mert miért is tettük volna? :) A hónap első felében bútorépítés és papírok intézése, a második felében pedig a karácsony volt főszerepben, és ha mindez nem lenne elég, egy új taggal bővült kis családunk, ami sok szervezést és eleinte aggódást hozott magával: csatlakozott hozzánk Ruha kutya.
...
A november végi Tatai Lúd Sokadalom után rögtön pár nappal lájkoltam a Magyar Madártani Egyesület Facebook oldalát , hogy értesülhessek mindenféle jóról. Megérte őket követni, sok príma információhoz jutok, pl ilyen-olyan etetők készítése, madárfürdetők, videók, fiókafigyelő kamerák, sasfészek őrzés, szóval sok sok számomra izgalmas dolog van terítéken. Igen, ez volt itt a reklám helye, kövessétek őket ti is!!
Bár sok információt megosztanak, szerencsére azért nem posztolnak olyan gyakran, hogy ne lehessen mindent követni, sőt, valamiért a FB a poszjtaikat többször is elém hozza, mintha tudná, hogy nem szeretnék róluk lemaradni :)
...
Nem olyan régen akadtam rá erre a cikkre az Economist oldalán, mely egy másik cikket vesz át és elemez kicsit. A téma igazán érdekes, hiszen azt feszegeti, hogy mekkora is Afrika valódi mérete.
...
November majdnem teljesen a frissen érkezett dobozok és a kipakolás körül forgott, de hogy ne unatkozzunk, bejelentkeztünk egy tánccsoportba, André elkezdett nyelvórákat venni, én belecsaptam a lecsóba a munkahelyemen, voltunk vadludakat nézni és még az irataink témakörben is történt egy hatalmas előrelépés.
...
Rögtön pár nappal azután, hogy hazaértünk, furcsa dolgokra lettünk figyelmesek a konyhában. Mintha jobban oldódna a tea a forró vízben. De tényleg. Nem úgy, mint Dél-Afrikában, hogy szépen kioldódgat a szín a vízben és majdhogynem könyörögni kell neki, hogy megízesítse a forró vizet, hanem már rögtön árad ki a filterből a szín, sokkal gyorsabban színezve és illatosítva a konyhát.
...
Kettőt pislogtunk és rögtön november lett, pedig azért jóval több dolog történt. Olyannyira több minden, hogy elhanyagolódott a blog, amiért ezúton is ismét elnézést kérek. Próbálkoztam, de nem ment az írás... bizonyára nagy íróknak is van ilyesmi válságuk, bár én csak kicsiben tolom :) A helyzetet súlyosbította, hogy amikor meg kedvem lett volna írni, akkor vagy időm, vagy energiám nem jutott rá, ami szintén nem kedvez a betűk normális folyásának. Nade, elég a nyavajgásból, lássuk, mi minden történt október végéig.
...
Ha az ember lánya el szeretne küldeni egy klasszikus levelet (vagy esetleg csomagot) ából bébe, akkor ugyebár elmegy a postára: befárad a hozzá legközelebbi levélfelvevő egységbe, vagy ha van bélyege, akkor azt felragasztja, és a levelet bedobja egy ládába, amit szabályos időközönként az alkalmazottak kiürítenek. Azokban az országokban, ahol a postaszolgáltatást liberalizálták, ott persze több, egymással is versengő szolgáltató közül választhat (az ember lánya), de alapvetően akkor is egy postára megy, csak éppen a számára szimpatikus cég "üzemét" látogatja meg. Dél-Afrikában nem liberalizált a piac, vagy csak jól titkolják, és a South African Post Office, azaz SAPO feladata (lenne) a levelek kézbesítése. Jó sok helyen lehet ...
Szeptember 16-20.
Kellemesen telt a kb 10 órás zürichi repülés. Finom volt a vacsora és a reggeli is, az ajándék svájci csokiról nem is beszélve :) Ahogy mindig, most is jó filmeket is adtak, és persze aludtam is pár órát. Nem sok időnk maradt az átszállásra, de szerencsére Zürichben kicsi reptér van, így azzal is viszonylag gyorsan megvoltunk annak ellenére is, hogy kipakoltatták az egyik táskámat az ellenőrök. Hát igen, a zsufig tömött hátizsákon nem hatolt át rendesen a röntgen, és szerették volna látni, hogy mi van a tablet-könyv-ruha kombó alatt. Bevallom, ott éppen műanyag flakonban Nesquicket szállítottam, amit nem volt szívem kidobni és amin azért elmosolyodtak. Pedig az előttem lévő pasi akár még fel is idegesithette volna ...
