Hurrá, hurrá, újra dolgozom, aktív vagyok, imádom!!! Mira édesen elvan Mariannal, Andrénak kiegyensúlyozott asszonyka ölelése jár minden nap, egyszóval mindenki bódog. De tényleg. Az egyetlen hátulütője ennek az egész délután dolgozósdinak, hogy fél napom úgymond "kiesik", már nem mehetek akármikor…
Szóval az úgy volt, hogy elmentünk a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba (ezentúl BÁH), kitöltöttük az igénylőlapot, beadtuk a papírokat amiket kellett, és hipp-hopp, röpke 3 hónap múlva meg is lett André tartózkodási engedélye. Jól hangzik, ugye? Igen!!! És tényleg így is történt, igaz, volt…
3 hónap után eljött az az idő amikor már nem volt elég, hogy csak és kizárólag Mirával legyek. Tudom, sokak szerint csapjon meg egy villám, hogy gondolhatok ilyesmit, mert egy igazi anya nem mond de még csak nem is gondol ilyet, hanem boldogan és szó nélkül kuckózik hónapokig otthon, na de ez nem én…
Az előző hónapokhoz képest a december már kifejezetten kalandosra sikerült, mert nemcsak sétálni merészkedtem el Mirával, hanem már autóztunk is kettesben! Sőt, először születése óta nélküle mentem el otthonról. Persze nem messzire, csak ide a szomszédba a Flóriánba, ami kb 5 perc gyalog, és 1 órán…