2015. jan 15.

Forráspont

írta: Afrikaland
Forráspont

Rögtön pár nappal azután, hogy hazaértünk, furcsa dolgokra lettünk figyelmesek a konyhában. Mintha jobban oldódna a tea a forró vízben. De tényleg. Nem úgy, mint Dél-Afrikában, hogy szépen kioldódgat a szín a vízben és majdhogynem könyörögni kell neki, hogy megízesítse a forró vizet, hanem már rögtön árad ki a filterből a szín, sokkal gyorsabban színezve és illatosítva a konyhát.

tea-bag-glass-water-tea-food.jpg

Próbáltam magam meggyőzni, hogy áhh, csak halucinálok, mert itthon minden sokkal jobb és a fű is zöldebb, ugye. De aztán André bejelentette, hogy szerinte forróbb a frissen kifőtt kávé, pedig ugyanúgy készíti, mint kint készítette, de most valahogy mindig kell bele egy kis hideg vizet öntenie vagy pár percig pihentetnie az asztalon, hogy iható megyen és ne égesse meg a száját. Aztán jött a percekkel hamarabb elkészülő rizs és a lágytojás szakaszt hirtelen gyorsabban átugró tojás, meg a mikróban szétfövő tészta és még sorolhatnám. És mindennek a tetejébe mintha talán a forró víz is jobban buborékolna a lábasban...

forroviz.jpg

Aztán elkezdtünk figyelni. És a megfigyelések alapján az említetteket nem csak egyszer, hanem többször is éreztük, tapasztaltuk, ízleltük, illatoltuk, és ezeket így egymás mellé téve már azt kellett mondjam, hogy nem képzelődünk, de még csak paranoiásak sem vagyunk, hanem itt bizony valami más van a háttérben. El is kezdtem rajta agyalni, hogy ugyan, mi lehet az oka ennek a jelenségnek, ennek a talánynak, ami nap mint nap elkápráztat bennünket.

És lám, nem is kellett messze menni, csak a régi jó fizika tanulmányokat feleleveníteni. Régen persze nem volt jó fizikát tanulni, de végül csak igaza lett Horányi Tanárúrnak, hogy a fizika fontos dolog, és hát az idő mindent megszépít, még a fizika órákat is :)

Nagyjából egy hónap alatt esett le a tantusz, hogy mi bizony más tengerszint feletti magasságon lakunk most, a különbség pedig igen jelentős: a midrandi 1587 m-es tengerszint feletti magasság helyett Óbudán a Duna mellett mindössze kb 200 m-en lakunk. Azért ez így már mindjárt más, főleg ha közben az is eszünkbe jut, hogy a víz forráspontja a légnyomás függvénye, a légnyomás pedig a tengerszint feletti magasság függvénye (is). 

Egy kis google-s keresgélés után meg is találjuk a megfelelő adatokat: 

Midrand (SA) - 1587 m - akármennyi Pa - forráspont: 94.8 fok

Óbuda (HU) - 180 m - mégtöbb Pa - forráspont: 99.6 fok

Vagyis majdnem 5 °C eltérés is lehet a két helyszínen mért víz forráspontja között. 5 fok pedig nem kevés! Gondoljunk bele, hogy ha az ember átlagos 36-37 fokos testhőmérséklete akár csak 1-2 fokkal is emelkedik, már mennyire ki vagyunk készülve, és ha plusz 5 fokkal 41-42 fokra szalad a hőmérő akkor már nincs sok és irány a kórház meg a jeges fürdő, hogy nehogy kicsapódjanak a létfontosságú fehérjéink. 

Így már mindjárt érthető, hogy miért éget jobban a kávé, miért fő gyorsabban a rizs és, miért oldódik ki szebben és jobban a tea :)

 

Ps: A légnyomás a gravitáció következménye, a felszínen mérhető légnyomás az adott légoszlopban nem más, mint az egymás fölötti gázmolekulák súlya. 

Szólj hozzá

hivatali Magyarország Dél-Afrika víz forráspont különbség