Szeptember 16-20.

Kellemesen telt a kb 10 órás zürichi repülés. Finom volt a vacsora és a reggeli is, az ajándék svájci csokiról nem is beszélve :) Ahogy mindig, most is jó filmeket is adtak, és persze aludtam is pár órát. Nem sok időnk maradt az átszállásra, de szerencsére Zürichben kicsi reptér van, így azzal is viszonylag gyorsan megvoltunk annak ellenére is, hogy kipakoltatták az egyik táskámat az ellenőrök. Hát igen, a zsufig tömött hátizsákon nem hatolt át rendesen a röntgen, és szerették volna látni, hogy mi van a tablet-könyv-ruha kombó alatt. Bevallom, ott éppen műanyag flakonban Nesquicket szállítottam, amit nem volt szívem kidobni és amin azért elmosolyodtak. Pedig az előttem lévő pasi akár még fel is idegesithette volna őket, mert hosszú percekig értetlenkedett azon, hogy felvágták a nejlonnal alaposan körbetekert Hello Kittys bőröndjén a nejlont és kidobták a három üvegnyi, rettentő kinézetű keleti sajtos halkrémjét.

Szeretem ezt a repteret, szépséges környezetben fekszik, jól ki lett találva, és az interkontinentális, valamint az európai terminál közötti, automata, vezetőnélküli, földalatti minivasúton szóló, tehénkolompot is tartalmzó nyugtató héttérzaj egyszerűen zseniális. Mindig elérzékenyülök ettől a "muzsikától" a kisvasúton, akárhonnan is jövök-megyek :)

A budapesti járat is gyorsan eltelt, ismét finom svájci csokival és szépséges Alpok kilátással. André kicsit aggódott, hogy mi lesz, ha a vámosok megállítanak minket, elvégre van vagy 3 kiló fűszer nálunk, de olyannyira nem izgatta őket, hogy akkor épp kik érkeznek, hogy kint se álltak a kimenős folyosón. Apu viszont már kint várt minket, és készített rólunk egy welkám képet:

Szoros ölelések és széles mosolyok után bepakoltunk az autóba. A sok csomag épp, hogy csak befért, plusz még egy fő már nem tudom, hova ülhetett volna. Rögtön megkaptam a forgalmit és a kulcsokat is, hogy hazafelé menet Apa csak kipattanhasson a dolgozójánál, mi meg folytathassuk az utunkat a lakáshoz. Szerencsésen hazaértünk, nem mentem rossz sávban és nem ütöttem el senkit sem, sőt, még a parkolással sem voltak gondok :) Cserébe többször is leizzadtam, elvégre 8 hónapja a másik oldalon vezettem, és ez most egy kicsit hirtelen mélyvíz volt a stresszes hétfő, valamint a kényelmes, de mégis fárasztó repülőút után. 

Otthon már Anyu várt minket, természetesen tőle is megkaptuk a szoros ölelés és széles mosoly adagunkat. Anya nem maradt sokáig, hogy fürödhessünk, pihenhessünk kicsit. A már jó előre megbeszélt program szerint vacsorára Nagymamához voltunk hivatalosak, ahol nemcsak vele, de tesómmal is találkoztunk végre. 

A hét többi hétköznapja pakolászással, időpontok foglalásával, intézkedéssel és sok sok sétával telt. Rögtön szerda reggel egy interjúval kezdtem, aztán elmetróztunk az ikeába, hogy megvegyük azt a kétszemélyes paplant, amit még július végén választottunk magunknak az internetről. A sajátunkat ugyanis nem hoztuk magunkkal - ha berakjuk a konténerbe akkor nincs mivel takarózni több, mint 2 hónapig, a bőröndökbe meg nem fért már be. Az ikeában sajnos hiába kerestük a kiszemelt terméket, kiderült, hogy pont az augusztus eleji katalógusváltás óta nem kapható (tehát az utolsó napok egyikén láthattuk a webes katalógusban mielőtt törölték volna onnan). Nem baj, gyorsan találtunk magunknak másik megfelelő darabot, azonos méretben és töltelékkel. Azóta sem csalódtunk a paplanban, igazán jó vétel volt, szép nagy, puha, kényelmes, könnyű, és nagyon jókat lehet alatta aludni :)

Csütörtökön este Apuéknál vacsoráztunk, hogy a család eddig még nem látott tagjaitól is bezsebeljük a szoros ölelés - széles mosoly kombót. Aztán, ha esetleg nem sétáltunk volna eleget az elmúlt napokban, szombaton a nyakunkba vettük a várost. Elmentünk a Városligetbe, ahol épp a Nemzeti Vágta zajlott, aztán azon is túl az Andrássy úton a Nemzetközi Autómentes Nap ami pedig az Oktogon után átváltott a Főzdefeszbe. Majd 4 órán keresztül csak sétáltunk, nézelődtünk, csodálkoztunk, és élveztük a szabadságot: azt, hogy akárhova mehetünk gyalog anélkül, hogy veszély leselkedne ránk. 

Vasárnapra újabb családi bulit szerveztünk, ismét Nagymamánál gyűltünk, de ezúttal unokatesókkal és családjukkal fűszerezve. Nagy volt a zsivaj, 4 kisgyerek és 12 felnőtt jó kis felfordulást tud okozni egyetlen szobában. Nagy volt az öröm is, elvégre régen nem láttuk már egymást és sok minden történt azóta, hogy utoljára találkoztunk.