2016. nov 05.

9-13/2016 - Március

írta: Afrikaland
9-13/2016 - Március

Márciusra nincs panasz, sőt, annyi minden történt, hogy mire felocsúdtunk, már áprilist forgattuk a naptárban. Elsősorban szervezéssel teltek a napok. Leírva nem nagy kunszt, de fejben összeállítani, aztán ledumálni majd megvalósítani mindent sokkal több energiánkba tellett, mint aminek tűnik. 

Először is, volt egy favágós hétvége, amin a "fiúk", azaz André, Apu és egy barátunk, Ferenc, a telken töltöttek egy kellemes napsütötte hűvös március hétvégi napot, és a domboldalban rossz helyen lévő száraz fákat döntötték-aprították-rendszerezték. Erre már nagy szükség volt, mert a kiserdőt majd 15 éve nem tartotta karban senki, és a közben kiszáradt fák veszélyes közelségben és pózban álltak vagy dőltek a szomszéd kisházához meg a mi villanyvezetékünkhöz képest. Nagyon szerettem volna én is menni, de víz és meleg odú nélkül nem tartottam ideálisnak a dolgot egy alig 5 hónapos babával, legyen az bármilyen stramm és ellenálló mindennel szemben. Szóval nem mentem velük, pedig nagy parti volt, jókedélyű láncfűrészezés és fizikai munka. Szép sorban dőltek a fák jobbra meg balra, hatalmas kupac tönk kelezkezett, nem is volt gondunk tűzelőre az idén! 

Viszonylag korán hazaérkeztek a fiúk a nagy munkából, sőt szerintem még bőven maradhattak is volna dolgozni, de gondoltam, biztos olyan ügyesen és gyorsan csinálták, hogy ilyen hamar készen lettek. Pedig gyanakodhattam volna, mert így utólag visszagondolva André feltűnően csendes és kimért, igaz, teljesen barátságos volt amíg Apu meg Feri haza nem mentek, de gondoltam biztos mert a másik kettő ledumálta őt egész nap és már beszéni sincs kedve emiatt :) Sajnos nem ez volt a helyzet, mert nem a príma munkaszervezés miatt jöttek ám ők olyan korán haza, hanem mert történt egy kis baleset. Persze André nem verte nagy dobra, hogy megsérült, de mivel jól haladt a munka és a tervezett dolgok elkészültek, az ebéd utáni pihenőt kihasználva hazaterelte a társaságot.

Kis baleset, aham, persze, nem sok híja volt, hogy az ügyeleten töltöttük az éjszakát egy kis búrafoltozásra. Andrénak ugyanis egy ág esett a fejére, de nem ám egy kicsike, hanem egy nagy, termetes darab, olyan felkar vastagságú, derekasan megrepesztve a fejbőrét. Öröm az ürömben, hogy a csont nem repedt, csak a bőr, mondjuk az majd 3 centi hosszan és elég szélesen, de "áhh az meg majd begyógyul, csak vágd le körülötte a hajam meg valahogy húzzuk össze ha a széleket ha lehet, meg amúgyis fáj a fejem ne menjünk a babával sehova, és különben is sokba fog ez kerülni az végén", nna szóval nem mentünk az ügyletre. Miután este Mira nyugovóra tért, végig asszisztáltam ahogy ember fürdik, nehogy a forró víztől elájuljon vagy ilyesmi, aztán ahogy kérte, kisollóval levágtam a hajat a seb körül, hogy ne száradjon bele, majd pakoltam rá egy adag betadint, és óvatosan betekertük fáslival. Hősünk olyan fáradt volt, hogy alig feküdt vízszintesbe, már aludt is :) Én persze éjjel felébredtem párszor, hallgattam, ahogy szuszog, és azon morfondíroztam, hogy legközelebb nem engedem egyedül favágós túrára, mert bár önhibáján kívül, de mindig történik valami, tavaly a lábát vágta le majdnem.

page7-1026-full.jpg

A favágós izgalmak mellett az én újra munkába állásom és az a körüli szervezkedés, intézkedés volt a másik fő attrakció. Még mielőtt szülési szabadságra mentem, abban állapodtunk meg a főnökömmel, hogy fél év múlva napi 4 órában ismét dolgozni fogok. Ez a fél év március végén le is járt, és többszöri nekifutásra a visszatérésem részleteiben is megállapodtunk. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy nem tudtam a főnökömmel megegyezni, nem erről van szó, mert vele kb 5 perc alatt megtárgyaltunk mindent, hanem a kedves munkaügy kavarta meg jóóóó alaposan a sz##os bödönt, teljes újratervezésre kényszerítve minket ezzel. A végső és később ténylegesen megvalósuló verzió szerint március 30 szerdától dolgozom ismét, ehhez kellett tehát minden egyebet igazítani. 

Ahhoz, hogy mind a gyerekem, mind pedig a munkáltatóm felé nyugodt lélekkel, tisztán és békében lehessek, Mirának kerestünk egy pótnagymamit. Mira és Mariann, a csodás pótnagyi a munkakezdés előtti héten több sikeres próbadélutánt töltött együtt. Mondjuk én totál kiakadtam amikor először mentek le sétálni, mert miután nagy örömömben, hogy hurrá van egy kis szabad időm, gyorsan hajat mostam, rám zuhant a néma csönd a lakásban. Még Ruha is csak lopva pislogott rám a párnájáról amin feltekeredve szundizott, de semmi zaj, semmi nesz, semmi sem volt, csak a nagy büdös néma csönd. Először voltam ilyen helyzetben amióta Mira megszületett, mármint olyanban, hogy ő ment el valahova én meg otthon maradtam nélküle, és nem azért volt csönd mert édesdeden aludt mellettem, hanem mert _nem_volt_ott a közelemben. Csiga lassúsággal telt el a maradék idő, pedig ezer dolgot csinálhattam volna, de nem, én csak bénultan ültem és bámultam ki a fejemből. Egy évezrednek tűnő, de valójában alig 3 óra múltán kialudva és vidáman mosolyogva tért vissza Mira, mintha mi sem történt volna, és az, hogy ő Mariannal sétál a szabad levegőn lenne a világ legtermészetesebb dolga. Amúgy az is, de elsőre ez sokk volt még nekem is. Kemény vagyok, de azért ennyire nem, este pityeregtem is egy sort André karjaiban :)

Másnap már minden sokkal flottabbul ment, a szemem se rebbent amikor otthon hagytam őket és úri nőket megszégyenítő módon és időpontban, hétköznap koradélután autóval mentem a teszkóba vásárolni. Amúgy online rendelni szoktunk, de most mint egy kiskirály úgy éreztem magam, és hősiességemet rögtön két óriás túrórudival és Mirának két szett ruhával jutalmaztam meg :D

Szólj hozzá

havi Magyarország 9-13/2016