Sosem voltam nosztalgiázós alkat de bevallom, februárban elfogott minket a régi emlékek felidézése. Régi alatt most az 1 évvel ezelőttit értem :) Tavaly ilyenkor voltunk síelni, épp január végén fogant meg Mira, éreztem furcsán magam síeléskor, és még február közpe sem volt talán amikor kiderült, hogy babát várok. Hihetetlen, hogy hogy repül az idő, 1 év, és lett egy hatalmas pocakom, aztán egy éjjel pár óra alatt egy picike bébim, aki már 4 hónapos! Csodaszép gyerek, "rájár" a fél piac amikor vásárolok, olyan cuki <3

Az álmodozás és visszaemlékezés mellett a jelenre, és hatalmas erőkkel a jövőre is koncentráltunk persze, és elkezdtünk bébiszittert, vagyis inkább pótnagymamit keresni Mirának. Március végével ugyanis napi 4 órában visszatérek a munka világába, de azt csak úgy tudom tisztességesen teljesíteni, ha van aki mellettem van és Mirára vigyáz. Az igazi nagyszülők mind dolgoznak még, vagy Dél-Afrikában vannak, ezért ők nem "játszanak", fiatal egyetemistát pedig nem akartunk erre a célra. Sokat gondolkoztunk, hogy hogyan lehetne a megfelelő embert megtalálni. Idősebb, anyukám korabeli nőt kerestünk, aki már nem dolgozik és több délután is ráér, aki hajlandó hosszan, akár fél évre is elköteleződni, és akinek már vannak unokái és tudja mi a dörgés mostanában. Nézegettem erre szakosodott weboldalakat, de az ott talált árakkal nem fértünk volna bele a keretbe, böngésztem újságokat is, de nagyon bizalmatlan voltam, vagyis a kereséseim nem jártak sok sikerrel.

Mígnem egy kósza ötlettől vezérelve kiírtam Facebookon, hogy kit, mire és milyen feltételekkel keresünk, és láss csodát, már másnap befutott az első jelentkezőnk. Többen nem is érdeklődtek egyébként :) de nem is baj, mert ismerősöm anyukája, Mariann, tökéletesnek bizonyult. Először telefonon egyeztettük a részleteket, és megbeszéltük, hogy márciusban újra felvesszük a kapcsolatot, akkor lesz személyes találkozó is, addig pedig ha valami történik, pl valamelyik fél meggondolja magát, akkor értesítjük egymást. 

Tél ide, hideg meg hó oda, szinte minden nap mentünk sétálni. Mira nagyokat aludt a séták alkalmával, én pedig kint lehettem a friss levegőn. Hurrá!

Praktikus és igen cuki szerkóba öltöztettem mindig Mirát, amit Ruha is szívesen ellenőrzött időnként :)

Kettejük bimbózó kapcsolatáról még két képet tárnék a nyilvánosság elé.

Az egyiken felügyelettel játszik a gyerek:

A másikon pedig a kezdeti 'markoljunk meg mindent, de hopp, elengedni még nem tudom' áldozati csomó látható. A sok maroknyi szőrcsomag közül az egyik, mert hiába tanulta meg Ruha elég gyorsan, hogyan kerülheti el a dolgot, addig nagyon sok szőre bánta... és utána sem kevés :) mert a kis buta imád közel menni és közel lenni. Nagy a szerelem, nna!