2015. dec 11.

Az egyenlítőtől való távolság

írta: Afrikaland
Az egyenlítőtől való távolság

Ahogy tavasszal hosszabodtak a nappalok, meg most is, hogy egyre rövidebbek, emlegeti André, hogy ez a változó sötétedési idő néha jól meg tudja zavarni. Merthogy, ha éppen csak sötét van akkor kb 6 óra lehet az idő, aztán persze kiderül, hogy nem is, mert már 4 óra/még10 óra van. 

Annyiszor hallottam ezt idén, hogy gondoltam, utánanézek, tényleg ekkora különbség lenne Budapest és Johannesburg között? Nos, IGEN!!!

  • Johannesburg 2899 km-re van az egyenlítőtől délre, kb 26°12' S távolságban
  • Budapest 5262 km-re van az egyenlítőtől, kb 47°30' N távolságban

És bár csak kb nettó 21° különbség van a két város között, a lenti ábrán is jól látni, hogy ez mekkora eltéréseket okoz. 26°körül még csak 12-14 órás nappalokkal kell számolni, míg 47°-on már 10-12-14, vagy akár 16 órás nappalok is előfordulnak.

Ez pedig tényleg azt jelenti, hogy igen, nagy az eltérés a Nap kelése és nyugvása időpontokban is :)

Kint szinte mindig ugyanakkor lett sötét, télen is és nyáron is 6 tájban ment le a nap, nem volt túl nagy változatosság. Persze nyáron kicsit később, télen meg kicsit hamarabb tűnt el a Nap, de azért mégsem volt akkora kilengés mint itt, hogy télen akár 4kor is már sötét lehet, nyáron meg este 10kor is még világos van.

A földrajz és a fizika már megint tudja a dolgát, André pedig jogosan "reklamál" :D

 

hours_of_daylight_vs_latitude_vs_day_of_year_cmglee_svg.png

(a képet a wikipedia szolgáltatta, a kék jelölés pedig New Yorkot szimbolizálja)

Szólj hozzá

Magyarország Budapest Dél-Afrika Johannesburg nappalok hossza