2015. dec 15.

Megyer a bérelhető falu

írta: Afrikaland
Megyer a bérelhető falu

Február közepén disznóvágáson jártunk Megyeren. Már amikor Ricsi barátunk mondta, hogy ez egyébként a falu programja és nem magán dolog, és a falu saját vendégházaiban fogunk aludni, kicsit furcsán néztem, de többek között a pöpec honlap meggyőzött, nem lesz ez olyan rossz! És tényleg, nem is lett, sőt!! Fantasztikusan éreztük magunkat :)

Pénteken elég későn érkeztünk meg, egy másik csoport már majdnem be is fejezte a vacsorát, mire begurultunk a falu közepére. A fogadóházban már ott várt minket a porgármester, meg a falugondnok, plusz két asszony, ők készítették a vacsorát. A teljes hétvégi programunkba, minden mozzanatba nem mennék bele, nem ez a célja ennek a bejegyzésnek, hanem a hely népszerűsítése és az emlék maga, de a vendégek iránti elkötelezett törődést érzékeltetni szerettem volna. 

Ezennel szeretném felhívni a figyelmet arra a szuperjó kezdeményezésre, aminek mi is részesei lehettünk. Ideális közeli fejlesztési program, de persze majd lesz aki szerint nem az, mindegy. Nagyon picike faluról van szó egyébként, alig van már lakosa, mondhatni már csak a házak vannak meg és az oda vezető utak. Valakinek valamikor eszébe jutott, hogy ez mekkora lehetőség, és belevágott egy szerintem speciális falusi turizmus dologba. Nem magánszemélyként adnak ki házakat, hanem a falu mint olyan a kiadó, sőt, az egész települést is ki lehet bérelni!!!

Ízlésesen felújított parasztházakban alhatunk, kellemes, hangulatos központi házban kínálják az ételt (reggeli, ebéd, vacsora, mikor, hogy), saját készítésű italokkal kínálnak, ha a menü úgy kívánja. Minden szép és modern, emellett régies is, egész jó lakberendezési ötleteket is lehet lesni szép számmal a 'hogyan ötvözzük a régit meg az ikeát' témakörben.

Többféle programot is szerveznek minden évben, van itt zenei megmozdulás, almaszüret, disznóvágás, de ha valaki kiveszi az egész falut, akkor igazából azt csinál, amit akar. Esküvőt, osztálytalálkozót, családi banzájt, akármit! 

Ez a felállás a helyieknek és a környékbelieknek munkát ad, a vendégeknek pedig felejhetetlen élményt. 

A környéken több programlehetőség is van, a teljesség igénye nélkül most a Sümegi várat meg a Ság-hegyet említem. Kirándulni, borkóstolni, szabad levegőn lenni, hejj!!

Menjen mindenki, megéri!!!

tumblr_n9bm11hefk1ti4rw3o6_540.jpg

Szólj hozzá

disznóvágás Magyarország Megyer a bérelhető falu