2016. jan 18.

27-31/2015 - Július

írta: Afrikaland
27-31/2015 - Július

Júliusban már nem csak úgy néztem ki mint aki folyamatosan fosztogatta a csokiraktárat és úszógumit növesztett, hanem egész egyértelműen kismama testűvé formálódtam. A buszon-metrón-villamoson-bárhol már nem méregettek az emberek, hogy vajon terhes vagyok-e, hanem nagyon sokan azonnal átadták a helyüket. Egyrészről ez jólesett minden alkalommal, még akkor is, ha nem feltétlenül akartam leülni, másrészről pedig megszűnt az a lehetőségem, hogy figyeljem az embereket, milyen módon próbálnak rájönni, babát hordok-e a hasamban. 

Volt aki erősen megbámult, volt aki megkérdezte, volt aki a szeme sarkából lesett, meg aki rámpillantott, aztán elkapta a fejét, majd ismét rámpillantott, elkapta a fejét, és ezt ismételgette 10-15 alkalommal. A végén már sajnáltam, hogy ennyi nézés után sem tudja eldönteni, majdnem, de tényleg csak majdnem odamentem hozzá, hogy igen, kismama vagyok! Persze inkább csak mosolyogtam rajta :) 

Szerencsére nem volt ebből problémám, sem az elején, sem a végefelé, de azért ez a kép szerintem egész találó:

images_1.jpg

Továbbra is munkával teltek a hétköznapjaim, sőt, immáron mindkettőnk napjai, mert André is elkezdett dolgozni (végre, végre, már nagyon unta a banánt, és hogy nem dolgozhat és hogy nem tud semmi gazdaságilag hasznosat csinálni). Ez nagy öröm számunkra, mert igen nehezen jött össze a dolog. Sok interjú, önéletrajz küldözgetés, várakozás, miegymás után mintegy derült égből jutott neki a munka, nagyon boldogok vagyunk emiatt még ma is. 

Sőt, bébike is velem dolgozott! Kitartóan jött velem az irodába minden alkalommal, ficánkolt a metrón, forgolódott a konferenciabeszélgetések közben és még a szüneteimet is betartatta velem - óránként kiparancsolt a mosdóba :)

A hétvégéket a telken töltöttük, pakolásztunk a kis házban, rendezgettük a kertet és jó nagyokat aludtunk a kellemes és éjjel viszonylag hűvös levegőn. A szinte folytonos madárcsicsergés jót tesz, nagyon nyugtató, bátran ajánlom minden kismamának és nem kismamának! Már nem megy annyira a gyomlálás, de kis párnácskán, a földön kúszva azért még komoly károkat tudok okozni a gyompopulációban :D

A sok nyugi ellenére azért zúzósan indult a hónap, persze csak az állapotomhoz képest zúzósan :) Július 4-én a Red Bull Air Race-re mentünk ki, 5-én vasárnap pedig a Magyar Derbyre.

A repülős nap nagyon nagyon nagyon jó volt! André rettentően élvezte a versenyt, vagyis az időmérő edzést, meg előtte a szabadedzést is. Bár dög meleg volt végig, és mintha mindenfelől sütött volna a nap, találtunk egy kis árnyékot, ahol az okosan és előrelátóan bepakolt törölközőn szinte végig ücsörögve élveztem a műsort. André örömködését nézve csodás repülőzummogással a háttérben kellemesen ültem a rakparton :) Előre csomagolt szendvicset ettünk a Spar-ból, hozzá hideg cidert ittunk ivott André, én meg valami gyümilevet. Kellemes, vidám, jó napunk volt, nna!

dscf4637.jpg

s0044421.jpg

Ha a szombat jól telt, akkor a vasárnap meg csodálatosan!!! Nagyon rég voltam a lóverseny pályán, André pedig még egyszer sem volt a Kincsem Parkban, itt volt már az ideje kimenni. És mikor máskor ejtsük meg az első látogatást mint a galopp derby napján? Jó választás volt :) Bár nagyon meleg volt, meg rettentő tömeg, kellemesen éreztük magunkat. Élveztük a miliőt, a lovakat, az illatokat, a felfordulást, az ételes bódékat, a jeges limonádét, a fogadást, egyszóval mindent! Fogadtunk is, nyertünk is, vesztettünk is, és természetesen jól szórakoztunk :)

Éééés elkészült az a fotó amivel bejelentettük pocakot a világnak <3 

dscf4639_20150705214829457.jpg

dscf4642.jpg

dscf4649.jpg

Rákövetkező hétvégén a táncos csoporttal csapatépítőre mentünk, a Velencei tó mellett béreltünk egy medencés házat. Sokat nevettünk, beszélgettünk, a többiek táncoltak is, jó móka volt :)

Szólj hozzá

havi Magyarország 27-31/2015