Május 5 - 11

André hétfőn déltájban ismét útnak indult, hogy a Kwazulu-Natal térségben korábban épített kerítésekkel kapcsolatos javítási munkálatokat ellenőrizze és a felmerülő problémákat kezelje. A tervek szerint csak szerda délelőtt ért volna haza, de nagy meglepetésre, mert arrafelé sosem úgy történnek a dolgok ahogy azt eltervezzük, jól alakult minden így már kedden este hazaérkezett. Régen voltam már egyedül, igen szokatlan volt nélküle aludni. Kutyákok persze próbálták menteni a helyzetet, szinte alig hagytak magamra, bújtak, játszattak, cukiskodtak. A legrosszabb az egészben az volt, hogy rettenetesen fáztam éjjel az organikus fűtőtestem nélkül...

Szerdán megint munkaszüneti napot kaptunk, de remélem már nem lepődik meg senki azon, hogy egy újabb nap telt el munka nélkül. A szabadnapra ezúttal azért volt szükség, mert május 7-ére tűzték ki a 2014-ben esedékes országos és provinciális parlamenti választásokat. Dél-Afrikában mindig szerdákra szervezik az ilyesmit, aminek nem látom túl sok értelmét, mert megtöri a munkahetet és sokakat szabadnapok kivételére ösztönöz, de itt én már nem sok mindenen lepődök meg. 

Valamilyen láthatatlan okból kifolyólag hétfőt és keddet szemelte ki mindenki arra, hogy a nászutunk iránt érdeklődjön. Nagyon összehangoltan történt a dolog, kicsit olyan érzés volt, mintha összebeszéltek volna a kollégák. Persze egyesével kérdeztek, nem csoportosan, így mindenkinek külön el kellett mondjam, hogy nem, nem megyünk nászútra, legalábbis nem most, mert most nincs rá szabadnapunk, kapacitásunk és másra fókuszáljuk a bankszámlánkat. 

Csütörtök kora reggel én keltem útra, egészen pontosan repülőre, hogy két napot Fokvárosban töltsek az ottani irodában. Több célja is volt az utamnak, egyrészt egy feltöltő programot mutattam meg nekik és próbáltuk elkezdeni használni, másrészt a munkájukat is meg kellett nézzem, mindent megfelelően csinálnak-e, nincs-e benne fölösleges lépés, és a nagyfőnök szerint találjam ki azt is, hogy miért nyomtatnak annyit amennyit és találjak ki valamit amivel megállíthatom az erdők pusztítását. Két külsős kollégával utaztam együtt, ők a folyamat egy külön szegmensét vizsgálták technikai és folyamatlépések szempontjából. A felsoroltakon kívül meglátogattunk egy beszállítót is, hogy megértsük, miért nem képesek normális nyomtatóval készített, olvasható számlákat küldeni számunkra. 

A velük való találkozás igen érdekesre sikeredett. Nagyjából 45 percig csak méregettük egymást a pénzügyi igazgatóval, aki szerint ők semmit sem tudnak segíteni a mátrix nyomtatójuk minőségének javításán, lézer nyomtatóra meg majd csak jövőre váltanak, ez a mi problémánk, és különbenis miért nem fizetünk nekik időben (mert olvashatatlan amit küldenek, pont emiatt volt a meeting...). Valós áttörés akkor következett be, mikor vége behívtak a megbeszélésre egy IT technikust is, aki kb 5 perc után a homlokára csapott, hogy ahaammm, tudom már mire van szükségetek, majdújabb 5 perc múlva egy normálisan olvashatóan szkennelt példával bukkant fel. Azt azért hozzátenném, hogy egy országos lefedettségű IT szolgáltató cégről van szó, akik ennek ellenére még mátrix nyomtatót használnak a számlák nyomtatásához és az pénzügyi vezető nem tudja, hogy a saját könyvelésüknek milyen lépései vannak... Ja, és kb 3 hónapja próbálunk velük zöldágra vergődni. 

Már a reggeli indulás is kalandos volt, mert bár a repülőbe időben beszállhattunk, majd 40 percet kellett az indulásig a pálya mellett várakoznunk. A pilótan nagyon kedves volt és közvetítette, hogy éppen mi történik. Azért nem indulhattunk el, mert hatalmas köd lepte el a repülőteret, amiben nemcsak leszállni, de felszállni is veszélyes. A landolás olyannyira nem volt kivitelezhető, hogy az egyik épp érkező járatnak csak harmadjára sikerült használható módon megközelítenie a leszálópályát. A mi pilótánk szerint épp időben, mert a másik gépnek már fogytán volt az üzemanyagja. De mi ne aggódjuk, nekünk van még plusz 20perc várakozásra elegendő kerozinunk a tankban. Hurrá!

A távolságok igen lenyűgözőek, itt lehet úgy 2 órát a levegőben tölteni, hogy még utána is az eredeti országban landol az ember. Bár korán indultunk, mire felszálltunk a Nap már fent volt, és az ablak mellett ülvén kiváló alkalmam nyílt a domborzat bámulására. Fantasztikus amit fentről látni, hegyek, völgyek, tározók, és ufóleszálló kinézetű kör alakú öntözött földek. Egyes vidékeken egymást érik a különféle színű mezőgazdasági körök, gyakran a körön belül, szeletenként eltérő állapotot mutatva. Számomra kedves ez a látvány, ráadásul mosolyogtató is, ha ufólandolásnak vagy hasonló sci-fi jelenségnek képzeljük a köröket. 

Fokvárosban egyébként tombol az ősz: fúj a szél ezerrel, naponta többször is esik az eső és ha süt a Nap akkor sem ugrik az egekbe a higanyszál. Én kifejezetten élveztem a helyi időjárást, mert hasonló az otthonihoz. Kellő kombinációban van a hőmérséklet a csapadékkal és a széllel, nem olyan béna mint itt Johannesburgban, hogy hideg száraz szél fúj vagy forrón süt a Nap. Az éjszakai hidegről nem tennék említést, mert rémisztő ami itt folyik. Még benne sem vagyunk az igazi télben de már hosszú pizsamára van szükségem. 

A két kolléga akik velem utaztak, Johan és Johann kellemes társaságnak bizonyultak, jókat beszélgettünk és sikerült minden problémát közösen megoldanunk. Ez jó hír, leginkább a cégnek, mert ezentúl minden sokkal de sokkal jobban fog működni :)

Az út egyetlen hátulütője, hogy a beszállitónál tett látogatás során a légkondi végig tolta rám a 15 fokos levegőt. Ezt megfejeltem egy egyébként igen igen ízletes mangós-maracujás-banános turmixszal, ami jól lefagyasztotta a torkomat. Szombatra szipogni kezdtem, torkom kapart, nem éreztem jól magamat, olyannyira, hogy még gyógyszert is bevettem. Aki ismer az tudja, hogy nálam a gyógyszer az utolsó lépés, ahhoz hogy C vitaminon kívül bármi mást is szedjek, valaminek történnie kell. 

Amíg én távol voltam, az autómat szervizbe utaltuk. Már ráfért egy kis olaj és szűrőcsere, csak sajnos eddig nem futotta olyan extrákra, mint az autó szervizelése. A kuplunggal sincs minden rendben, egyre többször csúszik, olyannyira, hogy a szerelő szerint amint lehet, ki kéne cserélni. Elvileg péntek este kaptuk volna vissza az autómat, de a szervizes ember eltűnt és hétfő délelőttig nem vette fel a telefonját. Nem volt mit tenni, André autójával kellett hétfőn dolgozni mennem, de a részleteket majd a következő heti részben fejtem ki. 

Szombaton reggel a farmer piacra mentünk, feltölteni a helyi házi szárazkeksz és a sajtos sertéskolbászka készletünket. Persze egy kis pap és sertéspörc reggeli is lecsúszott, valamint jótékonykodtunk is. A piac parkolójában sok őr/parkolást segítő személyzet van, és mi megpróbálunk mindig ugyanannak a srácnak a területére állni, nem másért, mint hogy távozáskor adhassunk neki borravalót. A pénzen kívül most egy jó állapotú gumicsizmát is kapott, amit a farmon találtunk és André már nem fogja használni. A régebben kiselejtezett ruhákat is neki fogjuk adni, meg amit majd úgy döntünk, hogy nem viszünk magunkkal. A srác nem csak magának, hanem a családjának és a Pretoria környéki fehér nyomortelepeknek is "szállít", így egészen biztosan szükség sújtotta helyre kerülnek majd a dolgaink.

Vasárnap pihentünk, tévéztünk és végre befejeztem a cikket amit a Határátkelő blog számára írtam már hetek óta. A hét megkoronázásaképpen csirkepaprikást készítettem, tésztával, fokhagymás uborkával, tejföllel. Egész jóra sikerült, André szerint "nna ezt főzheted akár hetente is, de inkább nokkedlivel, ha lehet" :D