Igen még dolgozom. Nem, már csak szeptember 18-ig. Utána már nem fogok. Becsszó. Jó pihenek.

Nem, nem fáj semmi. A lábam se dagad. Nem tudom, mert csak, nem dagad és kész. Igen ettől még felteszem a lábamat időnként pihentetni. 

Még nem tudom. De nem is szeretnénk. A lényeg, hogy egészséges legyen. Nem mutatja az ultrahangon sem. Igen szemérmes és takargatja :D

Hajjaj, forog mint a ringlispíl! Folyamatosan. De, tudok tőle aludni. Gond nélkül, kivéve a pisiszüneteket. Hát, olyan 2-4 alkalommal éjjelente. 

De. Egyre nehezebb mozogni. Igen már leülök a buszon villamoson minden esetben. Kapaszkodom is. 

Hetente járok a gondozóba. Aranyosak és kedvesek, gondoznak mint egy kisvirágot. Nem nincs saját orvosom. Szülésznőm se. Most nem magyarázom el miért, nem baj? 

Andrénak jól megy a munka. Belejött és szereti. Egyre több mindent bíznak rá. Igazad van nem egy irodakukac de most ez van, nem tudunk mit tenni. Nem vagyok egy mészároslőrinc hogy hipphopp tehenészetünk legyen. Jó akkor minek kérdezed. 

Természetesen jön látogatóba. Nem tudom, talán jövőre. Nem, nem most, mondom, majd jö-vő-re! Igen izgul bár André nővére is babát vár. Asszem kisfiú. Nem tudom. 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Szeptember 18-án rámszakadt a kötelező semmittevés. Azért aznap még jól megfuttattak a munkaügyesek mert elfelejtettek előre szólni, hogy a szülési szabadság előtti utolsó aktív munkanapomon ugyanazokat a köröket kell majd lefutnom mintha örökre kilépnék a cégtől, de végülis nem gáz, egy 8 hónapos kismamának pont jó elfoglaltság egy félig üres irodában aláírásokat meg igazolásokat hajkurászni. Mindegy, túljutottam ezen is, éljenek a munkaügyesek!!! Kicsit keserédesre sikerült az utolsó nap, tudtam, hogy elég hamar hiányozni fog a munka, ahogy magamat ismerem :) Btw így is lett :D

Nem is baj egyébként, hogy már nem dolgoztam utána, mert egyre több időmet elvette a kötelező terhesgondozó ahol most már hetente meg kellett jelenjek, és persze volt egy csomó minden amit halogattam, hogy nna majd ha szabin és otthon leszek akkor lesz egy tonna időm és meg tudom majd csinálni. Persze, és ahogy én azt elképzeltem!! A varrnivalók az még hagyján, valahogy odaügyeskedtem magam a varrógép elé/mögé, futott is az anyag szépen meg a pedál nyomás sem volt gond, de kb minden más igen, pl Andrénak kellett a gépet odébb rakni, nekem már kényelmetlen volt. Szép lassan azért befejeztem a házi összeállítású függönyeinket, megjavítottam a farmerokat, és Ruhának is készen lett a szép meleg téli ruhája. Meg még egy kis szürke mellényke is csurrantcseppent neki :)

Szembesültem azzal is, hogy bizony már nem tudok csak úgy elmenni bevásárolni, mert hiába cipelem egyenletesen elosztva, 5-5 kiló a két kezemben igenis megterhelő. Egyre macerásabb lett a vezetés is, az öltözködésről nem is beszélve. A tervezett ablakmosás szintén kilőve. Gondoltam majd jó sokat megyek Ruhával sétálni, hehe, jó terv, de ki fogja a kutyakakit felszedni? 

Megfejtés: leguggolva bármit fel lehet szedni, de guggolásból felállni csak támasztékkal műkszik :D

Ahogy teltek a napok, szépen apránként úgy tudtam egyre kevesebb mindent csinálni. Összességében jól elvoltam, csináltam ezt-azt, rendezgettem a lakást, vettem ruhákat, beszereztünk mindent amire majd szükségünk lehet az elején, mentem a vizsgálatokra, olvasgattam, mostam, főztem, készülődtem lélekben és fizikailag is, és vártam, hogy teljenek a napok. Szabad időmben meg csak ültem a kis kalitkámban, fogtam a hasamat és hol sírtam hol vigyorogtam és rettentő boldog voltam amikor a kis picike börtönőröm mozdult egyet. A hormonoktól szentimentális nyanya lettem, nem vitás, egészen annyira, hogy Andrénak kb minden filmet és sorozatot elő kellett néznie, hogy én is nézhetem-e, nem lesz-e belőle sírásrívás :) 

Jó hír, hogy valószínűleg alig pár nappal a 36. heti ultrahang előtt baba méltóztatott irányba fordulni, így a hetekig hallgatott "előjegyzett császár lesz ez ha faros marad" orvosi fenyegetés elmúlt és lett belőle "majd jön ha akar" :) Fejjel lefelé hirtelen kényelmesebb lett minden, már a lehetőségekhez képest. Már nem rugdosta senki a gerincem belülről, sem topogott a hólyagjaimon váratlan időpontokban, nem feszített ha sétáltam, ergo kevésbé voltam pingvinszerű :D, hanem egyszerűen csak nyomott mindent odabent ami vicces helyzeteket okozott néha. 

A hónap végére meglettek a nevek!!! Bárki kérdezte, szívesen elmondtuk a top 3 fiú és lány nevet. Mi persze tudtuk, hogy melyik név a befutó akár fiunk akár lánykánk lesz. 

Augusztus végén pocakos fotózásra mentünk, a fényképeket viszont csak szeptemberben kaptuk meg. Akkor azt hittem, hogy hű demekkora nagy pocakkal fotózkodunk, hát egy frászt! Lett az még sokkal de sokkal nagyobb is :)