Ha még egyszer valaki megkérdezi, hogy nem vagyok/voltam kívánós akkor visítok! De komolyan. Mert ez a legjobb dolog amit kérdezni lehet, ugye? Pláne, hogy nem lettem kívánós, legalábbis a szó klasszikus értelmében nem, mert nem kelek/keltem éjjel arra, hogy egyek egy kis vaníliás pacalt vagy kovászosuborkáslekváros kenyeret, viszont sokszor eszembe jut, hogy úúúúúgy ennék egy kis szusit vagy medium rare sztéket vagy betolnék egy tábla mogyorósmilkát vagy este bedobnék egy (kettő??) felest mondjuk. Pl az egyik ismerősöm által készített csipekogyós pálinka hmmm az nagyon hívogató. De nem, nem lehet, töményet azt nem sajnos. Sőt lájtosat sem iszom már, mert bébike triplaszaltót dob tőle az utóbbi időben, pedig nem ittam eddig se sokat, max egy fél pohár cidert, és azt is csak hetente egyszer. Szóval csak olyan ételek hiányoznak amiket amúgyis ennék (nyilván szusit meg széket ettünk eddig is minden nap, ugye), de azok nagyon hiányoznak, nincs semmi új a nap alatt. Max annyi, hogy megszokotthoz képest soooookkal több fagyit és jégkrémet eszem :)

Az is igaz, hogy kérdezhetnének mindenféle más rém fontos dolgot az emberek, pl nem fáj e a lábam (nem) vagy hogy bírom a meleget (jól), de ha mindenki ugyanazt kérdezné akkor ugyanígy kiborulnék :D Belegondolva, a meleggel kapcsolatban szintén gyakran kérdeznek, de azt egész jól bírom, a kérdéseket is meg ameleget is, legalábbis nem jobban vagy rosszabbul mint mondjuk tavaly ilyenkor babamentesen. 

Hozzátenném, hogy ahogy kívánós úgy szerintem kívánatos se lettem, legalábbis én nem érzem magam annak. A hasam nő mint a gomba, komolyan, éjjelente rám huppan körben plusz 1-1 centi, ahogy forog a gyerek úgy tágítja magának a helyet, és ezzel párhuzamosan tűnik az arcom nyúzottabbnak a karom meg vékonyabbnak. A nyúzottságot azt megértem, mert már minden éjjel minimum egyszer szólít a természet, ami megzavarja az alvásomat, és sajnos már vannak éjjelek amikor 2szer kell keljek. Tudom, lesz ez még így se, szokjak hozzá :) Ez főleg a telken probléma, mert a meredek lépcsőn ami a hálófülkébe visz fel, nagyon bizonytalanul mozgok éjjel, márpedig muszáj pipilni... kipróbáltuk, ha Andrét felkeltem, hogy segítsen lemenni az nem jó megoldás, viszont félek, hogy legurulok a lépcsőn. Sokat törtük a fejünket, hogy mi lenne a jó megoldás, mert azért egy wc-t csak nem lehet hipphopp beszerelni az emeletre, nekem meg nem szabadna éjjelente a lépcsőn mászkálnom, mígnem egyszercsak beugrott a megoldás: bili kell ide! Lett is, kényelmesen megoldva a problémát :D

Még dolgozom, de már csak inkább otthonról. Egyre nehezebb a pocak, egyre nehezebb bejutni az irodába, szerencsére nem kell erőltessem a dolgot. Ruha mindenben segít, ellenőriz, nehogy rosszul csináljak valamit :)

Továbbra is kitartunk amellett, hogy legyen meglepetés a baba neme. Nem is tudom, hogy ez honnan jött, beszéltünk róla és így döntöttünk, és azóta se változtattunk rajta. Persze mindig nagyon várjuk az ultrahangot, hogy láthassuk a bébit, a csontjait a szívecskéjét a pofiját, mindent. Szerencsére mindketten egész jól tudunk ultrahang képet olvasni, látjuk rajta amit látni kell, emiatt fantasztikus élmény minden alkalommal amikor erre lehetőségünk van. Érdekes egyébként, hogy erre a döntésre milyen eltérően reagálnak az emberek. Anyukám korosztálya és az idősebbek legyintenek, hogy jahh, ők sem tudták, a fiatalabbak meg el sem tudják képzelni, hogy miért nem akarom tudni, hiszen így hogy lesz meg a szoba színe meg a ruhák ésatöbbi ésatöbbi. Nagyon egyszerűen. Nem akarunk kékben meg rózsaszínben úszni, nagyon szép uniszex színek is vannak, sárgák, zöldek, barnák, inkább ezekre gyúrunk.

Még nem ütött be nálam a nagy vásárolhatnék, de azért már nekiláttam ruhákat, babacuccokat venni, csak hogy legyenek. De nem érzem a fészekrakó dolgot amit sokaktól hallottam... Csak beindul majd az is! 

A szobának végre nekikezdtünk, bár most megint olyan a lakás mintha sakkoznánk a helyekkel. Nem baj, egyszer ez is meglesz és akkor jó lesz!! Nagyon jó :D