2014. nov 03.

38/2014 - Hétfő, irány haza!

írta: Afrikaland
38/2014 - Hétfő, irány haza!

Szeptember 15, hétfő

Elég nehéz erről a hétről írni. Már egy ideje morzsolgatom magamban, és neki-nekilátok az írásnak, de nagyon nehezen értem a végére. Röviden nem tudom leírni, hosszan meg remélem nem túl uncsi... Rengeteg írnivalóm van tehát, úgyhogy inkább két részbe szedtem a hetet és ez a bejegyzés csak a hétfőről szól, míg a következő az összes többi napot öleli majd fel.

Íme hát a nap, amikor az utolsó morzsákat is becsomagoltuk és visszatértünk Budapestre. 

Érdekes módon és szerencsére nagyon jól aludtunk hétfőre virradó éjszaka. Reggel viszonylag korán keltünk, és még így is, már az ébresztőóra előtt kipattant a szemünk. Nehéz volt azért azzal a tudattal végigvinni a napot, hogy ez az utolsó napunk, ma aztán tényleg mindentől el kell búcsúzni, hogy belevágunk az ismeretlenbe, André pedig estére azon a repülőn ül majd, ami végleg elviszi ebből az országból, ahol felnőtt, ahol a családja van, és ahol a kutyák maradnak. Még akkor is, ha tudjuk a miérteket és a célokat, az utóbbi időben többször futott át az agyamon, hogy biztos jó-e ez nekünk, biztos menjünk, stb stb.

A hétfői napot ezzel teljesen le is lehet írni, legalábbis az én részemről. Tennivalóról tennivalóra váltva, pihenés és üresjáratok, azaz szabad gondolkozásra alkalmas idő nélkül nélkül végigmenni a úgy a napon, hogy ne sírjak, ne boruljak ki, bíztatóan mosolyogjak Andréra és ne mutassam, hogy a már ezerszer átbeszélt félelmek mind előjöttek. Persze, mindemellett rettentő izgatott is voltam, elvégre repülünk, és alig 1 napon belül látom a szeretteimet, akiket tavaly november óta nem láttam. 

Reggel 8 tájban érkezett Nteseng, hogy elvigyen pár dolgot amit a pénteki búcsúebéden ígértem meg neki. Szoros öleléssel búcsúztunk, hiányozni fog. Nem sokkal utána André útra kelt, hogy az utolsó intéznivalókat is lezárja. Ezalatt én pakoltam, egyszerre több fronton is (konyha, fürdő, ruhák) folyt a munka, attól függően, hogy éppen mi passzolt a bőröndökbe. Kb 11 tájban véglegesedett, hogy több cuccunk van, mint az szabályosan reptethető lenne. Tapasztalt Lufthansásként azonban tudtam, hogy nem fognak plusz 1 kézipoggyászba belekötni, így a 2 hátizsák és a 2 kis gurulós mellé még egy sporttáskát is kineveztünk kézipoggyásznak :) Ebbe elvileg csak ruhákat tettem, de aztán lett benne papucs meg még pár más dolog is. 1 órára az is világossá vált, hogy hiába az extra kézicsomag trükk, még mindig nem lesz elég a hely, André szerint azért mert nem hajóztunk be minden ruhát, amit lehetett volna, és itt természetesen az én ruháimra kell gondolni :)

Na de, addigra már egy fölösleges táskánk sem maradt (az utolsót épp ebéd előtt vitték el a szakszervezetesek), úgyhogy átmentünk Dennyékhez, hogy nincs-e nekik épp egy szabad táskájuk amit nélkülözni tudnának. Fölösleges nem volt, de a horgászcuccokat tartalmazóból Denny kipakolt és a kezünkbe nyomta két jópofa kicsi fém doboz kíséretében. Ezeket búcsúajándéknak szánta, mert hogy milyen klasszak a minták a kis dobozokon, és hogy erről aztán senki sem fogja kitalálni, hogy mi van benne, mi meg mindig rájuk fogunk emlékezni róluk. Nem akartam neki mondani, hogy az óvszerdoboz méretű dobozokról, akármiből is vannak, szerintem mindenkinek AZ jut az eszébe, de mivel tényleg jópofák a dobozok, nem mondtunk nemet :) Végül pont elfértünk a tőlük kapott táska segítségével, és bár sokat fizettünk érte, még így is jobban jártunk, mintha pl DHL-el küldtük volna haza a tartalmát. Ja, mert a helyi posta (mint kiderült, még mindig) sztrájkol, és emiatt nem foglalkoznak külföldi csomagszállítással. Nem tudom ki emlékszik, de márciusban az esküvői meghívóinkat sem kézbesíték időben, épp egy sztrájk miatt...

A pakolással párhuzamosan újabb bútorok kerültek el tőlünk. Nagyjából mindenért, ami nem André anyukájának ment, azért dél körül jött egy utánfutós furgon. Az afrikaansokat tömörítő és segítő szakszervezettől jöttek (André is a tagjuk volt, ők adtak tanácsokat a munkahelyének elvesztése-elhagyása körüli időszakban) és elvitték az ágyat, a tv állványt, a mikrót, a szemetest, az éjjeliszekrényeket, egy doboz nekik válogatott ruhát, meg még pár dolgot, pl az utolsó táskánkat is. Ezzel összességében mindenkinek segítettünk, kaptak a fehérek, a feketék, a munkásaink és nem utolsó sorban André anyukája is jól járt a neki szántakkal, egy szó sem érheti a ház elejét :)

André anyukája, Lizelle, Willie és Leandri kicsivel 1 után érkeztek meg hozzánk. Elköszönni jöttek meg kivinni minket a reptérre. Hannetjie végig velünk maradt, míg a többiek elmentek kamion és ipari fafűrész alkatrészeket venni. Nem is bánom, mert így legalább nyugiban tehettük a dolgunkat, és nem kellett Tessára figyelni aki nem csípi és éppen ezért megcsípi a kisgyerekeket. Anyuka az egyik széken a sarokban ülve szóban asszisztált és beszélgettünk. Közben Dennyékhez átkerült a kanapé, és mire Lizellék visszajöttek, már csak a böröndök, a székek és kosz maradt a szobában. Míg én takarítottam a fiúk a Hannetjiének szánt mosógépet, fagyasztóládát és a számára bepakolt dobozokat feltuszkolták Willie pickupjának a platójára. A lakás ezennel kiürült. Gyorsan még összeszedtem a porcicákat és kivittem a szemetet, csak, hogy ne álljak tétlenül. Tétlenség ellen még egyszer utoljára elmentünk a szelektív lerakóba is :S

Ezek után következett talán a legnehezebb és legszívszorítóbb mozzanat az egész költözésben: átvittük a kutyák dolgait Dennyékhez. Alvós párnákat, takarókat, kedvenc pokrócot, etetőtálkákat, tápot, jutalomfalatos dobozt, vizes edényt, fürdetéshez való lavórt és sampont, sétáltatáshoz való hámokat és kötőféket, mindent. Mindent!! Megmutattuk nekik az új helyet, ahol az ágyuk lesz, hogy hol találják ezentúl a táplálékot, és kaptak még egy utolsó nagy ölelést is. Alig tudtunk kimenni az ajtón, úgy nézett mind a kettő, tudták, mi következik...

Gyorsan elbúcsúztunk mindenkitől, akitől addig még nem, és autóba szálltunk. Mi a Micrával mentünk, amit aztán Hannetjie visz majd a reptérről tovább, a többiek a pickupban utaztak. A telekről kifelé menet elhajtottunk Dennyék ajtaja előtt is, ahol Tessa és Astrix a rácson keresztül nézett ránk izgatottan, csóváló farokkal. Hosszú percekig csak ültünk némán az autóban, az egyetlen zaj az autó motorja volt, nem néztünk egymásra sem, kegyetlen pillanatok voltak ezek. 

A reptérre szerencsére problémamentesen kiérkeztünk, épp nem volt baleset az odáig vezető autópályaszakaszon. Még jó, hogy a többiek velünk jöttek, mert nagy mutatvány lett volna a 4 nagybőröndöt, a 2 gurulós kabinbőröndöt, a sporttáskát és a két hátizsákot a reptéren végigcipelni. Ez még akkor is sok, ha van hozzá toliga, de nem volt, mert nekünk minek, a Lufthansa pedig természetesen a legutolsó 4 pultnál csekkoltat a 100+ pultos sorban. Kb 45ezert Ft befizetése és alapos mérlegelések után minden elrendeződött és megkaptuk a beszállókártyáinkat. Az utolsó ölelések előtt még beültünk a KFC-be enni. Ez amolyan szokás már nálam (nálunk), Johannesburgból hazafelé eddig minden alkalommal ettem-vettem náluk valamit. 

A kutyással ellentétben az emberi búcsúzkodás könnycseppmentes lett, mindenki kapott egy ölelést, két puszit, belőlem Hannetjie kiszorította a szuszt, igen, majd beszélünk Skypeon meg Whatsappon, és már bent is voltunk a röntgenpultnál. Persze itt ez is gyorsan megy, mert ezt sem veszik igazán komolyan. Lazaság ide vagy oda, attól még, hogy itt nem sípol be semmi attól még zürichben be fog, úgyhogy a fegyvereket inkább most nem hoztuk magunkkal :)

Útlevél-ellenőrzés, határátkelős pecsétek, sok bíztató mosoly és alig fél órás várakozás után már a repülőn ültünk. És ahogy sejtettem, nem problémázott senki a plusz egy kézicsomag miatt :)

357.jpg

Ez természetesen nem az én útlevelem, ellenben Gugli barátunk ilyennel utazik. 

Szólj hozzá

heti Dél-Afrika 38/2014