Január 20 - 26

Hétfőn reggel Andréval keltem, azaz már 6-kor vígan fent voltam és pakolásztam, takarítottam és vigyorogtam mint a vadalma. Mindent boldogan és mosolyogva, és nem, nem vagyok bolond :) A nagy boldogság oka, az előző napi eljegyzésen kívül, hogy délelőtt 10-re a reptérre kellett menjek mert látogatóim érkeztek a 9:40-es Frankfurti járattal. Már november vége óta egyztettük az egyeztetendőket, sok sok email ment oda vissza, mindenféle kérdéssel és válasszal. A levelezésből egyébként készítek majd egy poszot, hogy mindenki lássa, mire kell készülni, ha turistáskodni jön ide.

Vendégeim nagyjából 11-re ki is szabadultak a reptér belső részéből, ennyi ideig tartott az útlevélvizsgálat és a csomagok felvétele. Nagyon örültem, hogy végre megérkeztek, annyira vártam már egy kis magyar hangot és egy kis őrölt köménymag utánpótlást :) A hétfő délután viszonylagos nyugalomban, akklimatizálódással telt. Voltunk vásárolni is, közben megmutattam pár helyet, hogy nna ez az amit majd messziről el kéne kerülniük, valamint serényen magyaráztam a furcsa helyi közlekesési szabályokat. Este André nagyon nagyon finom braait csinált, pedig csak birkaszeleteket sütöttünk fokhagymás-sajtos grillkenyérrel. Ehhez még egy kis édeskukorca krémmel töltött gemsquash és az elmaradhatatlan céklasaláta járt. 

Kedden izgalmas napom kerekedett, amit ha nem a látogatóimmal töltöttem volna akkor biztosan katasztrófa sújtotta napnak minősítenék. André nagyjából 9-kor hívott telefonon, hogy ugye még nem indultunk el az aznapra tervezett utunkra, mert akkor hagyjam otthon a lakáskulcsot, mert délben indulnia kell Kimberleybe. Persze, otthagyom neki a grillezőben, mert az jó rejtekhely, nem gond. Nem sokkal később egy kis pénzváltás után nekivágtunk a nagy útnak, alig 1 órányira várt minket egy csodaszép botanikus kert, illetve a maropengi kiállítás (lást Cradle of Humankind bejegyzést). A bajok dél tájban kezdődtek, amikoris André hívott, hogy merre találja a kulcsot? Uuupsz, az nálam maradt... Ok, megnézi a tulajoknak van-e pótkulcsa, de ha nincs akkor nagy baj van, mert indulnia kell, még 7 óra vezetés van előtte és nincs 1 órája arra, hogy hazaérjek a botanikus kertből. Szerencsémre ki tudta nyittatni az ajtónkat :) A nagy telefonálgatások közepette a telefonom egyenlege is lemerült, így nem tudtam senkit sem hívni, pedig le kellett volna foglaljak egy szállást a többieknek. A botanikus kert felénél pedig lemerült a fényképezőgépem is... Ettől a perctől kezdve vártam, mi jöhet még, és ne aggódjon a kedves olvasó, ez még mind semmi!

A botanikus kert egyébként csodálatosan gyönyörű, azokból a képekből amiket sikerült készítenem, felrakok majd párat egy külön posztként. Mindenki aki erre jár, meg kell nézze a kertet, annyira csodás. Itt majdnem 2-ig maradtunk de aztán nagy bátran a kormányt gyakorlás céljából átadtam, és átmentünk Maropengbe. Izgalmas volt az út szerintem mindenkinek, hiszen aki nem vezetett még sosem a másik oldalon annak ez elég megterhelő, főleg az első pár kilométeren. Míg a többiek a kiállítást nézték, addig én a kocsiban vártam. Kellemes 2,5 órát töltöttem a blogommal és pár emaillel, azt hiszem senki sem bánja az erre a hétre eső 4 bejegyzést :) Maropengből a másik lelkes vállalkozó szellem vezetett haza, mikoris kigyulladt a vegyél benzint mostmár lámpa. Nem baj, majd otthon veszünk, emiatt most inkább ne álljunk meg. Kicsit elszámítottam a távolságot, ráadásul nem is kanyarodtunk le az autópályáról ott, ahol kellett volna, úgyhogy a km visszaszámláló 30 visszamaradó km alatt elkezdtett villogni és már nem mutatta, hogy mennyit mehetünk még. Na de, mennyire vagyunk távol a lakástól? És ahol épp járunk merre van benzinkút? Hirtelen egy sem jutott eszembe, így inkább mentünk csak tovább, bízva a szerencsében, hogy méterekben nem vagyunk olyan nagyon nagyon messze. Természetesen belefutottunk a nagy délutáni csúcsforgalomba, sofőrömnek magasabb pulzust okozva ezzel. Tankolás után hálásan adta vissza nekem a kormányt, most már vezessek én, elég volt a napi stressz adagból :)

Estére is maradt izgalom, a 3-as egységben lakó Peter majdnem sírásig vitte a vérnyomásomat. Történt ugyanis, hogy bár már többször kértük, hogy ne adjon enni a kutyáknak, megint adott nekik valamit, amit most a saját szememmel is láttam. Ezzel az a gondunk, hogy mindenféle vacakot ad nekik amitől éjszaka ajándékcsomagot helyeznek el az ebek a fürdőszobában, vagy csirkecsontot ami meg ekkora kutyák esetében kifejezetten tilos kategória. Kedvesen megkértem tehát, hogy ne tegye ezt, ne adjon nekik semmit. Ő aztán nem ad nekik enni. Mondom jó, akkor a földre se tegyen semmit legyen szíves, majd az épp az utolsó morzsákat szimatoló és felnyaló kutyákra mutattam. Peter, akiről azóta végleg kiderült, hogy idegileg nem teljesen stabil, rettentően felkapta a vizet, elkezdtett kiabálni, hogy ez az ő udvara (!!!), azt csinál amit akar, azt tesz a földre amit akar és ha azt akarom hogy a kutyáim ne egyenek belőle akkor zárjam be őket a lakásomba. Hiába próbáltam szép nyugodt szóval, semmi sem hatott, ráadásul az orromra csapta a vasrács ajtót és még a sima bejárati ajtóját is. Huhh. És csak hogy biztos legyen abban, hogy megértettem az üzenetet, még egy sms-t is küldött, hogy vigyázzak magamra meg a kutyáimra nehogy bajom/bajunk legyen. Nos, ezt az sms-t nem kellett volna elküldenie... És hatalmas mázlija van, hogy André akkor már Kimberleyben volt ;)

Szerdán egy gyors sim kártya vétel és az én egyenlegem feltöltése után ismét kimentünk a reptérre, hogy drága barátaim a bérelt autójukkal útra kelhessenek. A reptéről hazaérvén majd egy órát beszélgettem a tulajdonosokkal, hogy mit is lehetne kezdeni Peterrel. Az sms-t is megmutattam nekik. Megnyugtattak, majd beszélnek vele, és addig is, ne aggódjak, Peter nem fog semmi rosszat sem tenni a kutyáimmal. Remélem is... Csütörtök hajnali fél 3-kor Peter a 2-es egység ajtaján kopogott, aminek persze Mike egy cseppet sem örült, pedig Mike igazán béketűrő személy, nulla konfliktussal. Egészen eddig... Ahogy azt Jeannette még aznap este kifejtette nekem, Peter azért kopogott be hozzájuk kora reggel, hogy tájékoztassa Mike-ot, hogy Jeannette érzelmileg kötődik hozzá, és el fognak szökni együtt. Az egész tervvel két aprócska probléma van, egyrészt Jeannette imádja Mikeot, a másik meg hogy Peter a saját neméhez jobban vonzódik. Nos, ha ezt velem és Andréval játssza el Peter, pláne ilyen időzítésben, akkor 100% hogy az ablakon keresztül, fejjel előre távozik tőlünk :) Mike csak kitessékelte az ajtón amit azóta sem nagyon nagynak nyitva, pedig korábban mindig nyitva állt az ajtajuk mindenki előtt. Kiderült az is, hogy Peter úgy adta tovább a történetet a többi lakónak, különösen ügyelve arra, hogy mindenkinek elmondja, hogy én micsoda egy nőszemély vagyok, hogy Jonathannél reklamálok, hogy a kutyáim nála vannak egész nap. Ez azért kicsit más történet, mint a valóság, de végülis egyik rész sem kamu, csak egy általa tetszőlegesen lerövidített változat. Ajtócsapkodás nélkül, persze. Az is kiderült, hogy Peter máskor is kereste már a bajt, és olyan történeteket terjesztett a többi lakóról, hogy csak pislogtam. 

Pénteken Denise jött a jó hírrel, Peter lakbérszerződése még 2 hónapig érvényes, nem fogják meghosszabbítani már, nem kell nekik egy rohadó alma a szépséges almáskosárban (szó szerinti fordítás). Péntek délutánra André is hazaért, így végre személyesen is el tudtam neki mesélni a történteket. 

A hétvége pihenéssel, jó nagy sétával, az esküvői meghívók szövegezésével, a dizájn végleges kialakításával telt. Elmentünk a jegygyűrűkért is, és még kulcsot is másoltattunk, hogy mindkettőnknek legyen sajátja :)

A héten egyébként még két érdekes dolog történt, felkeresett ugyanis egy lány, hogy látta a blogomat és ő is hasonló cipőben jár mint én, beleszerelmesedett egy afrikaans srácba és ide szeretne költözni hozzá, mit javaslok. Őszintén nagyon nagyon jólesett a megkeresése! És ha még mindez nem lenne elég, akkor felbukkant két Facebook lájkolóm, akiket egyáltalán nem ismerek :)