December 16 - 22

Mozgalmakban bővelkedő, izgalmas héten vagyok/vagyunk túl. Hétfőn kifejezetten meleg volt, így már reggel nekiláttunk a medencében úszkálásnak. Először Alexanderrel a kisfúval a 3-asból ketten, aztán Mike gyerekeivel négyesben medencéztünk. Én leginkább a víz mellett feküdtem, a gyerekek pedig a vízben játszottak. Bonsai a rotweiler is élvezte a helyzetet, végig ugatott és futkosott körülöttünk. Bonsai amúgy nagyon szereti a vizet, szinte 2 óránként a medence lépcsőjére áll és hűsöl egy kicsit. Koradélután grilleztünk, majd sötétedésig a pléden beszélgettünk. 

A kedd és a szerda a szokásos napsütés-eső kombinációjával telt, nekem egy kis extraként komoly fájdalmakkal, a medence vize ugyanis lemosta a napkrémet és eléggé megégett a hátam. Csütörtökön nagybevásárolni mentem, a lekvárok ugyanis annyira ízlettek Jeannettenek, hogy rendelt tőlem 1-1 adagot karácsonyra az apukájának. Csütin és pénteken tehát lekvárt főztem, rögtön kétfélét is, ismét nagyon finomak lettek. Péntek délután megint volt egy kis szomszédi gyülevészet a medencénél, de most nem tartott sokáig, estére feloszlott a társaság. 

André szombat délután érkezett meg, de olyan fáradtan, hogy szó szerint alig állt a lábán. Kiadós alvás után vasárnap kora délelőtt összepakoltunk, majd útnak eredtünk kutyástul, karácsonyi ajándékostul. "Beugrottunk" a farmra letenni a kutyákat, hogy egy gyors ebéd és újabb 4 órányi vezetés után megérkezzünk Bergville-be. Csodálatos helyeken vezetett az utunk, szépséges hegyeket, völgyeket szeltünk át és közben fantasztikusan éreztük magunkat. Áthajtottunk Bethlehem városán is, vicces, hogy itt is van egy ilyen város.

Bergvilleben a tervek szerint csak bekukkantottunk volna az építkezésre, hogy lássuk, hogy állnak, hogy aztán másnap, hétfőn, csak aláírjuk az átadós papírokat és egy kis fun ride után visszaérjünk a farmra karácsonyozni. Nos, a tervek tervek maradtak, a valóság messze felülírta őket. 

Az építésre érve derült ki, hogy komoly lemaradásban vannak bizonyos megmagyarázható okokból, és valószínűleg egész éjszaka megállás nélkül dolgozni fognak a munkások, hogy reggel 9-re minden kész legyen az átadásra. Bekukkantás után elmentünk a szállásra, szépen átöltöztünk, farmer-tréningruha-zártcipő szettbe, majd elgurultunk a KFC-be kaját venni magunknak és a munkásoknak is. Itt kezdődött a zseniális este. 

Azért a KFC-be mentünk, mert kicsiny Bergvilleben alig van olyan hely, ahol tömegben és gyorsan lehetne kész ételt venni, és nem klasszikus étterem. Van ugyebár a KFC, plusz egy Maxis nevű hamburgeres lánctag a benzinkúton, a SPAR ahol meleg ételt is adnak kivéve vasárnap este mert akkor zárva van, és még egy hely, és kész. A KFC-ben komoly sor várt minket, voltak vagy 10-en előttünk. Ennek ellenére gyorsan haladtunk, mert halomban álltak a frissen sütött csirkék, szerintem az étteremvezető sejtette, hogy ezen a szép napon sokan akarnak majd csirkét enni, más étkező nem lévén nyitva. Mikor sorra kerültünk, leadtuk a rendelést: 6 adag pap and 2 chicken, 1 adag, 3 fős mittudomén milyen feast és két liter kóla, összesen 9 főre. A pultos lány szépen összeszedte az ennivalót, bedobozolta az összeset, ahogy illik, majd amikor a dobozok már teljesen beterítették a pultját, és épp készültek legurulni az asztalról, kedves, kellemes hangon megkérdezte: elvitelre lesz? Az egész olyan komikus volt, nem, majd ketten megeszünk 9 adag ennivalót, hát persze hogy elvitelre lesz! André tartotta magát és szépen válaszolt neki, hogy igen, elvitelre, én nem bírtam és először elfordulva mosolyogtam, majd végül elnevettem magamat. Hosszas, könnyező nevetésbe csapott át az egész amikor az ennivalót már becsomagolva a kocsihoz vittük, nem, majd, ketten eszünk meg három hatalmas zacskónyi csirkét, három hatalmas hamburgerkiflivel és 6 adag pappal :D

Az építkezés egy farmon van, a farmon lévő egyik dombocska tetején. Ahogy kaptattunk felfelé a kocsival, még mindig emelkedett hangulatban, André rábök egy gyönyörű suhanó valamire, nézd Zsófi, sakál! Aztamindenit, kerekedett el a szemem, eddig csak messziről hallottam őket, meg láttam a bundájukat szépen kikészítve kandalló előtt heverni, de élőben, még soha. Sakál barátunk az építési helytől mintegy 100 méterre surrant át előttünk az autóúton. Nincsen bajom a sakálokkal, egészen addig amíg meg nem szólalnak, és persze az sem volt üdítő érzés, hogy tudtam, itt vannak a közelben. Mégiscsak sötét volt már, és alig páran voltunk a helyszínen. Bár az eszem tudta, hogy nem fognak közel jönni, és André is mondta, nyugi, ez csak véletlen, hogy láttuk őt, a vérnyomásom az egekbe szökött minden alkalommal amikor a félhomályban parkoló autóhoz mentem valamiért a közepesen kivilágított helyszíntől 20 méterre. 

Épp nagyban dolgozunk, rakjuk fel a szögesdrótot, mikoris apró csillámokra figyelek fel, nem is olyan messze tőlünk, sakál-irányban. André André odanézz szemek! Sakál! André csak néz a megfelelő irányba, hunyorog, majd rám néz, nincs itt semmi. De van, mondom neki, nézd csak, ott van! Ott villog a szeme! Aztán André is meglátta a "szemeket", majd elmosolyodott, aztán nevetett, majd megkérdezte, láttam-e már szentjános bogarat. Nem, még nem láttam, de ezek szerint most már ezt is kipipálhatom a sorban :) Ezen aztán később is jókat derült, főleg, hogy több bogár is repkedett körülöttünk. Természetesen minden egyes alkalommal amikor bogarat látott, odamutatott, nézd Zsófi, szemek! Azóta is ha valahol ilyen bogarat látunk, feljön a szem-téma :)

Egy idő után már annyira sötét volt, mi meg egy kivilágítatlan oldalon feszítettük a drótot, és a munkásoknak kellett az egyetlen szem reflektor, hogy elővettük a kis mágneses ledes elemlámpát. André hagyta, hogy tartsam, aztán nem is tudom, hogy miért, talán unalmamban, elkezdtem vele forogi körbe körbe. Ebből ő csak annyit érzékelt, hogy van fény, nincs fény, van fény, majd megint nincs és megint van. Hogy megnézze mi van, félig a kerítésbe, félig a létrába kapaszkodva hátrafordult, majd erős szemöldökfelvonás közepette kérdezte mi a szöszt csinálok. Mondom neki, világítótornyosat játszom, és körbefordultam még egyszer, hogy jól lássa. Hogy mit? Világítótornyosat :D Aham, jólvan holnap játszhatsz vele de most vagy tartsd rendesen hogy lássak, vagy add ide és tartom én. Nem nem tartom én csak uncsi! Tudod mit mindjárt befejezem inkább menj ülj be a kocsiba aztán megyünk aludni. De André a kocsinál vannak a szemek! Hős lovagunk erre már nem mondott semmit sem csak széles mosollyal és a fejét csóválva elvette a lámpát, és feszítette tovább a szögesdrótot :) Fél órával később tényleg odaadtam neki a lámpát, és már csak a drótot tartottam.

Végül éjjel 11-kor abbahagytuk a munkát, és a szállásra mentünk. A hely csodás, külön bejegyzést igényelnek a képek. A jövő hetet innen folytatom :)