2013. dec 04.

It's a rainy day, Halleluja!

írta: Afrikaland
It's a rainy day, Halleluja!

Az utóbbi hetekben, napokban felelevenítettem az összes esővel kapcsolatos dalt amit csak ismerek, és olyan gyöngyszemek kerültek elő mint, az Ajólovaskatonának, az Essesőess vagy az Esikazesőhajlikavessző. Az egész apropója, hogy most már alig van nap, hogy ne esne az eső. Az esés azért egy enyhe túlzás, mert általában inkább zuhog vagy mintha dézsából öntenék. Igen, igen, tudom, dehát ez az esős évszak meg a nyár, hurrá! 

Reklamációra semmi okom sincs, nagyon kellemes, hogy szinte naponta esik, sokkal inkább ez, mint a korábban panaszolt száraz levegő, és különbenis otthon hideg van és havazik szóval maradjak csak csöndben :) Van itt mindenféle eső, mint a Gombóc Artúrban, sima, szeles, jeges, vízszintes, függőleges, hideg, hűvös, langyos, meleg, hirtelen jövő, sokáig készülődő, villámos, dörgős, gyorsan eltűnős, sokáig maradós, kiadós, épphogy szemekélős. És persze ezek elképzelhetetlen sokféle kombinációja. Van bennük kis rendszer is, általában délután vagy este vagy éjjel esik, délelőtt nem igazán szokott. 

Az eső miatt nincs túlzottan meleg sem, ritkán kúszik a higany 35 fölé, sőt, van, hogy reggel 15 fok van csak. Kellemes a páratartalom is, általában 40-60% közötti, ami szép lassan kúszik felfelé, ahogy a felhők megjelennek. A Nap is egyre harapósabb, simán lepirítja a bőrt percek alatt ha nem figyel oda az ember. Nemsokára valódi nyár üzemmódba kapcsolunk itt Johannesburg környékén, azaz, a Nap még erősebb, a levegő még megelebb lesz, az csapadék pedig nem egész napokra hanem csak órákra nyújt majd felfrissülést. Az eső is sokkal kiszámíthatóbb időben jön majd, délután 3-5 között, gyorsan átvonuló nyári zuhatag képében. 

Addig is, marad az, ami most van. Én nagyon élvezem, érdekes követni, ahogy a színtiszta égen alakul a vihar, felhőről felhőre. Az igazán erős esetek pedig külön élvezetesek, mert olyan hihetetlen zenebonával és villámlás-számmal rendelkeznek, hogy azt minden viharvadász irigyelné. Fantasztikus amikor hosszú percekig olyan érzésed van, hogy pont fölötted van a vihar közepe, hogy jujj épp melletted csapott be egy villám, vagy aztaa nem hallom saját magamat a dörgéstől. 

Velem ellentétben a helyi infrastruktúra nem viseli jól a helyzetet. Igaz, hogy csak rövid időre, de gyakoriak az áramkimaradások, és ha nem is tűnik el minden alkalommal az áram, a feszültség erősen ingadozik a rendszerben. Ez gondolom semennyire sem jó az elektronikus berendezéseinknek, így mivel amúgysem nézek TV-t, ki van húzva napok óta :) 

André elmondása szerint ami itt Glen Austinban van az még elég kellemes, vannak területek, ahol sokkal durvább a helyzet. Például PMB környékén, ahol dolgoznak, jobban mondva, dolgoznának. Az elmúlt 3 hétben összesen kettő csapadékmentes napjuk volt, szinte egész nap esik, ezerrel fúj a szél és még hideg is van. Pedig ő jól viseli a hideget, szóval ha ő fázik, akkor ott igenis hideg van. Extraként néha olyan erős szelet kapnak, hogy nem lehet tőle meglenni mert elfújja az embert, vagy hetente legalább egyszer van kiadós jégeső, amiben meg nem túl kellemes elektronikus dolgokat szerelni, de betonozni sem... Ha pedig véletlenül nem esik az eső akkor helyette olyan alacsonyan szállnak a felhők, hogy a látótávolság szinte nulla, és az összes létező felület csurom vizes a lecsapódó pára miatt. De hogy másik területet említsek, most már a farm is szép zöld :)

A sok csapadék velejárója a végeláthatatlan mennyiségű kutyatappancs-nyom a lakásban. Elég jól viselem ezt a kérdést, mondhatni szórakoztat, pedig akár bosszankodhatnék is, hogy a frissen felmosott padló maximum egy napon belül úgy néz ki mint egy csatatér. De valahogy mégis, irtó aranyosnak találom a nyomaikat, akkor is amikor még frissek és csillognak a víztől és akkor is amikor szárazon leheletnyi vöröses foltokként sokasodnak. Kétségtelenül feldobja az unalmas padlócsempét a freestyle módon elhelyezett organikus minta :)

IMG00448-20131202-1727.jpg

Szólj hozzá

időjárás nyár Dél-Afrika