Áprilisban értem kellett aggódni kicsit, najó, értünk, és jobban, mint kicsit, de csak olyan röpke 1 hétig, aztán amikor jobban lettem, nekiláttunk a második esküvő szervezésének. Ezen kívül voltunk ünnepelni, illetve pár februári eseménnyel plusz egy márciusi programmal is adós vagyok, amik valamiért kimaradtak az előző havi összefoglalókból :D

Rögtön ahogy hazajöttünk síelésből, következő hét végén már újabb kalandra keltünk, egészen pontosan egy disznóvágós hétvégére fizettünk be Ricsi barátunkkal Megyerre. Pénteken délután indultunk, pont azon a pénteken, amikor reggel pozitív lett a tesztem, így szegény Ricsi, csak André ivott vele pálinkát, én nem. André viszont többet is, mert megszerette, hát nem hiába, az én férjem :) Visszatérve, Ricsi volt az első akinek elmondtuk, mert ő engem azért annyira ismer, hogy ha nem mondunk semmit, akkor az már gyanús. Nem vagyok és nem is voltam egy vedelős, de a feleseket sem vetettem meg soha, és erre most hirtelen semmit sem iszom, szóval "muszáj" volt neki elmondani a dolgot. Kicsit sajnáltam amúgy, mert hozott finom almás Berentzent is magával, amit nagyon nagyon szeretek, de amióta tudom, hogy kisbéka nő a hasamban, nem iszom töményet. Hígat se nagyon, de most ez van fókuszban. 

Péntek este közös vacsora, aztán kis beszélgetés, egy kiadós szunya, és másnap közepesen korán reggel disznóvágás! Bevallom, most voltam először ilyenen, és nagyon tetszett, legalábbis jobban, mint amire számítottam. Kicsit hideg volt, reggel még fagyott is, és engem ugye csak a tea melegített, de ezen könnyen túllendültem a böllér bácsival beszélgetve. Délután kirándulni mentünk a Somló hegyre, ahol még bokáig, de néhol térdig állt a hó. Majd 4 órát sétáltunk, megnéztük a várat, amit én alig bírtam, de Ruha helyettem is nyomta, folyton rohangászott körülöttünk. Végül ő is úgy kifáradt, hogy miután visszaértünk a szállásra, estig kb meg sem mozdult csak vackolt a kályha előtt. Vasárnap még több alvás és egy nyugis reggeli után a Sümegi vár következett, aztán hazafelé végigcsurogtunk a Balaton északi partján. Siófokon egy étteremben ebédeltünk, ahova nagy meglepetésünkre beengedték Ruhát is. Kutty végig nagyon szépen az asztal alatt feküdt, csak néha látszott ki az orra, ahogy szagolgatott jobbra balra - a szomszéd asztalnál ülő gyerekek legnagyobb örömére :)

Mit csinálsz, miért nem megyünk tovább?!?!

A Somló hegy hódítói :)

A kirándulós hétvége szárnyakat adott Ruhának, és mint valami videójáték figura aki felsőbb energiaszintre léphetett, úgy megtáltosodott a számára egyébként nagyon kimerítő hétvége után. Sokkal aktívabb, rohangálósabb, játékosabb lett, amit még a márciusi műtét sem törölt el, sőt! Azóta is kis izgága kukac, aki mindig kapható egy kis játékra, birkózásra, nagyjából bármire ami csak kicsit is izgalom-szagú :)

A jegyzeteim szerint február végefelé jutottunk el odáig, hogy végre elkészült a biltong szárító. Került bele szépséges hús a Sezgin hentestől (Bp, Ferenc körút), amit többek között eredeti dél-afrikai fűszerekkel kezeltünk, hogy aztán kb 1 hetes száradás után finom biltong kerüljön az asztalra. Persze, mikor máskor, amikor én már nem ehetnék nyers húst, de így utólag bevallhatom, hogy igenis, ettem belőle kicsit. Sőt, a két héttel később készített chilibitesból is fogyasztottam :)

Február végén, egészen pontosan 28-án került megrendezésre a 7. OLCF, azaz a 7. Országos Linedance Fesztivál. Lehet, említettem már, de ha nem, akkor most mondom, hogy járunk táncolni, vagy, hogy pontosítsak, André táncol a többiekkel én meg nézem, szóval járunk egy ilyen csoportba, és a csoportunk is fellépett a fesztiválon. Videó is van valahol, csak én nem tudom, hogy hol, mert a Youtube-on csak a top 4 táncosunk előadása látható, a csapaté nem. Andrénak ez volt az első fellépése amióta beléptünk a klubba, nagyon sokat készült és persze annak rendje és módja szerint izgult is miatta. Minden nagyon jól sikerült, nagyon szép lett a tánc, rettentően büszke vagyok rá!!!

Álcázva <3

Tánc közben, balról a második figura az Embör, kék csapatingben

Márciusból lemaradt, hogy a hónap végefelé rendeztünk egy közös baráti gazirtást a telken. Nagyon sok vacakot kellett kivágni, elégetni, összehordani és még sorolhatnám, elvégre majd 10 éves gondozatlanságot próbáltunk egy nap alatt közösen megoldani. Kellemes időnk kerekedett, esőnk sem volt, vígan dolgoztunk mindannyian. Egy közepes zsáknyi szemét is kerekedett végül, és a kisházban is pakoltunk picit, hogy legközelebb már mozdulni is lehessen benne. 

Április első hetére vacsorakupont vettem, hogy steak vacsorával ünnepelhessük meg az elmúlt "szenvedéssel és kínnal" teli 2 évünket. Nagyon jól éreztük magunkat, kellemes volt a hely atmoszférája, és igen finom a vacsora, de még az alkoholmentes koktél is. André legnagyobb örömére a steakből csak picit ettem, és így "kénytelen" volt az én részemet is megenni :)

A csodás vacsora után másnap, épp itthonról dolgoztam, mikoris kora délután hányinger tört rám. Bevallom, nagyon megörültem neki, mert ekkor már a 10. hetemen is túl, még mindig nem voltam hányós kismama. Nem mintha annyira hiányzott volna a dolog, de szerintem minden valamirevaló kismamának igenis kell, hogy legyen egy hányós időszaka, ami nagyjából a 8-12. hét között esedékes. És én ugyebár a 11. hetemben még mindig semmit nem produkáltam e téren, így mosolyogva vártam, hogy végre belépjek ebbe a korszakomba. Miután estére már három igen igen kellemetlen fordulón is túljutottam, arra a következtetésre jutottunk Andréval, hogy ez valószínűleg a tegnapi vacsorától van és még mindig nem a terheshormonok áldozata vagyok. Másnapra, amikor már semmi sem maradt meg bennem, de még a reggelire megivott bögre tej sem, és kicsit fájtak az ízületeim is, megfázásra módosítottuk a diagnózist. Estére viszont már kifejezetten rosszul lettem, alig álltam a lábamon és rázott a hideg is, úgyhogy másnap reggel a körzeti orvosnál kezdtem a napot. Ekkor már rettentő vacakul voltam, mindenem fájt, és a reggel sebtibe vásárolt hőmérő szerint is minimum 38 fokos volt a lázam.

Az orvos nem sokat gondolkozott mit is tegyen vagy mondjon, megvizsgált, benézett ide-oda, megmérte a lázam, közölte, hogy ez vírus, és anélkül, hogy tiltakozhattam volna, amit nem állt szándékomban egyébként, kiírt egy teljes hétre. Gyógyszert nem kaptam, fájdalomcsillapítót se, de még a torkomra szopogatót sem vehettem: egy 11. hétben járó kismama minden ilyen luxust kénytelen nélkülözni, a baba érdekében. Annyit azért megengedett az orvos, hogy ha a lázam 38.5 fölé megy, akkor egy FÉL Algopirint bevehetek. Egy felet! Csak mert fontosabb, hogy ne menjek 39 fölé, mint, hogy nem szedek be semmit sem. Ezen kívül leszek szíves feküdni, langyos teát inni (a forró tea további hányingert okozhat), C vitamint szedni, mézet szopogatni, ja, és itt van egy recept, B6 vitamin ampullák, naponta egyet igyak meg. Még jó, hogy szólt, hogy rémes az íze, mert így legalább fel tudtam rá készülni, és nem köptem kapásból vissza a cuccot.

Az elkövetkező kb 3 napom a lázmérő-tea-keksz-B6 ampulla bűvkörében telt, néha fél-fél Algopirinnel fűszerezve a dolgot. 3 nap kellett ahhoz, hogy gyógyszer nélkül 38 alatt maradjon a hőmérsékletem, és ne legyek rosszul az evés gondolatától. Újabb napok teltek el, míg eljutottam odáig, hogy jóízűen tudok enni, és azon kívül, hogy még gyengusz vagyok, tulajdonképpen gyógyultnak tekinthetem magamat.

Ez a kicsit több, mint 1 hét rávilágított arra, hogy a legtöbb akármit csak az első harmad után szedhetik a kismamák, legyen az gyógyszer, köptető, vagy akár csak egy sima szopogató tabletta.

Tudom, ez így nagyon részletes lett, de legalább ennyire meghatározta a hónapomat, sőt, a következő kettőt is, de talán még többet is... Még júniusban is azt hallgattam a terhesgondozáson, hogy túl vékony vagyok és leszek szíves többet enni. Merthogy ez alatt az 1 hét alatt minimum 3 kilót fogytam és a sok fekvéstől nagyon legyengültem fizikailag is. Ma már tudom, hogy megérte az egész hercehurca és önmegtartóztatás meg fekvés, mert a bébinek semmi baja sem lett a vírusos mizétől. 

Az egyetlen haszna a betegségnek (ha lehet ilyet mondani...), hogy végre volt érkezésem a tervezett második esküvővel kapcsolatosan a neten nézelődni. Eredetileg az 1 éves évfordulónkon vagy annak környékén akartunk egy közös dunai hajókázást tartani, de aztán se április eleje, se a hajós elképzelések nem valósultak meg, lett helyette viszont egy ottalvós, május végi kellemes kis program :) Bár májusra és még az utolsó hétre is sok tennivalónk akadt, mégis már áprilisban is sok szabadidőmet felemésztette a dolog. 

A hónap végére már szabadon beszéltünk a bébiről is. Az első 3 hónapban csak a szüleim, André anyukája, Ricsi és a főnököm tudtak a dologról, de ahogy letelt a 12 hét hírzárlat amit magunknak szabtunk, elmondtuk még pár barátunknak és a család többi tagjának is. A kör pedig azóta csak bővül és bővül :)

Terhességi hányós a betegség után sem lettem végül, viszont beköszöntött az esti nagyondurva hányingeres korszak, de erről inkább majd a májussal kapcsolatosan mesélek :)