Szeptember 8 - 14

Sok készülődés után végre (?) az utolsó hétbe léptünk. Egyre izgalmasabb a dolog, egyre jobban stresszelünk... Magunknak könnyítésképpen hétfőn újraosztottam a projekt-falat, hogy már csak heti bontásban, azaz ne csak 1 oszlopban legyenek a tennivalók, hanem szépen napra leosztva lássuk, mi a következő feladat. Sokat segített a fal a hét folyamán, biztonságérzetet adott már azáltal is, ha csak ránéztünk. Minden napra jutott egy kis pakolnivaló, egy kis papírmunka és kutyafotózás, és még egy utolsó kultúrprogram is. 

A hétfőt leginkább ügyintézéssel töltöttük. Voltunk a rendőrségen nyilatkozatokat tenni (mintha közjegyzőhöz mentünk volna), telefonálgattunk, dokumentumokat töltöttünk ki és le és fel, valamint egyeztettük a pick-up eladásával kapcsolatos lépéseket. Még előző szombaton befizettük a hitel maradékát, hogy péntekre készen legyenek a papírok, és André a nevére írathassa a járgányt. Hitellel terhelt autót magánszemély nem adhat el, mert az a bank tulajdona, kivéve, ha a vevő is hitelre veszi, mert akkor a bankok elintézik egymás között a papírmunkát. Készpénzes vásárló esetén előbb ki kell váltani a hitelt, aztán saját névre venni, vagy együtt bemenni az okmányirodába és nyilatkozatokat tenni. 

Kedden a nagykövetségen indítottunk, elmentünk André vízumát átvenni. Mert miért lenne minden egyszerű alapon, természetesen most is volt valami bonyodalom. A vízum beadása és átvétele közötti 2 hétben ugyanis új konzul érkezett, aki plusz papírokat kért tőlünk. Teljesen érthető a dolog, hiszen az új konzul nem tudta, hogy mi milyen előzeményekkel rendelkezünk, úgyhogy bekért pár dokumentumot, amit hétfőn este még gyorsan elküldtünk neki. Igazából a vízumkérelem beadása is viccesen alakult, mert a követségen valamiért elfelejtették felírni a naptárukba, hogy mikorra adtak nekünk időpontot, és amikor a megbeszélt órában André megjelent, majdnem hazaküldték, mert hiányosak a papírjai, így be se adja a kérelmet, nem fogják feldolgozni, miért nincs befizetve a vízumdíj, stb stb. Ekkor André felhívott engem, hogy van egy kis gond, én meg a követséget, hogy bocsika de épp ott a férjem, mi a probléma, jaaa, hogy ő a te férjed, akkor minden okés, már értik miért nincs nála pl bankszámla vagy kereseti igazolás (ami kötelező a turista vízum igényléshez, de ugye Andrénak már se munkája, és megfelelő bankszámla egyenlege se nagyon...), ne aggódjak, sőt, még fizetnünk sem kell. Hurrá. Ezek után az átvétel előtti napi iratvadászat már fel sem tűnik :) A kavarodások ellenére minden szépen rendben alakult, vízum is lett, és nagyon kedvesek voltak velünk végig. 

Hazafelé jövet elmentünk egy Freddy Hirsch fűszerboltba, hogy a biltong és chilibites készítéséhez szükséges fűszereket beszerezzük. Nehéz volt a boltból kijönni, annyi minden szuper dolgot árusítanak, legszívesebben mindent megszagolna aztán pedig persze megvenne az ember. Mindenféle húskészítményhez való fűszerkeverékek, ipari mennyiségű szószok, ezerféle kolbászbél, töltő, húspogácsa elválasztó korong, kampók, tényleg minden ami szem s szájnak ingere és henteseknek vagy akár otthonra húsfeldolgozáshoz szükséges lehet. Megtartóztattuk magunkat és csak azt vettük, amiért mentünk, 1-1 kiló fűszerkeverékkel lettünk gazdagabbak. Már csak hússzárítót kell építeni hozzá :)

Szerdán először André erkölcsi igazolás kérelmét adtuk le. Érdekes rendszerben kell ezt megigényelni: egy tetszőlegesen kiválasztott rendőrörsön ki kell tölteni az igénylőlapot, befizetni az eljárási díjat, plusz ujjlenyomatokat adni, aztán az így beszerzett papírokkal egy teljesen máshol lévő irodába elfáradni (Pretoria közepén a zsúfolt igazgatási negyedbe), és ott azokat leadni. Elvileg 1-2 hét alatt megvan az igazolás, gyakorlatilag már 2 hét is eltelt, de még nincs is készen, és alig pár napja kaptunk csak arról sms-t, hogy a kérelmünket befogadták (írom ezt szeptember huszonikszedikén, több, mint 2 héttel a leadás után). 

A nap többi részét a pretoriai állatkertben töltöttük és majd 5 órát bolyongtunk az állatok között. Sok érdekeset láttunk, aki Pretoriában jár, és van rá lehetősége, érdemes bemenni. A részletekről egy képgalériával külön posztban foglalkozom majd.

Pénteken egy újabb céges búcsúebéden vettünk részt, ezúttal az általam támogatott-segített csapattal. Az elmúlt 2 évben szinte a családommá váltak, nem volt egyszerű ott hagyni őket. De nem csak az én búcsúm volt a téma, hanem az elmúlt havi szép számok ünneplése és pár díj (szóbeli) kiosztása is megtörtént. Csodaszép eredményekkel örvendeztettek meg, sose voltak még ilyen szépek a hóvégi számok. Még a főosztályvezető, vagy hogy mondják magyarul, is ott volt, és hozta a céges kártyát is! Nagyon jól telt az ebéd, többen már csak sötétedés után, 6 tájban indultunk haza.

Szombat délelőtt bankban voltunk, hogy számlacsomagot váltsunk, Andrénak internetbankot igényeljünk és letiltsunk pár beszedési megbízást. Amíg a másik autót nem adjuk el, addig mindkettőnk számláját megtartjuk, aztán bezárjuk Andréét és csak az enyém marad aktív. Ehhez egy igen kedvező opciót találtunk: havi 12 Randért tartják fenn a számlát, de az adott használatok után egyesével fizetnem kell. Mivel nem várható túl nagy forgalom a számlán, sokkal jobb ez, mint ha magas havidíjam lenne, igaz, tételes díjak nélkül.

Bankolás után megejtettük az utolsó bevásárlásunkat is. Már legalább 2 hónapja minden alkalommal mérlegeltük, hogy amit veszünk, az mennyi ideig lesz elég, pl hány tekercs wc papírt, mekkora kiszerelésű sampont/tusfürdőt, rizst, olajat, stb vegyünk, hogy ne maradjon sok mikor indulunk. A készleteink ennek megfelelően szépen leapadtak, szinte üres a hűtő és a konyhaszekrények is. A fagyasztó persze nem az, mert még van benne egy negyed birka, pedig mi igzán mindent megtettünk, sütöttük, főztük, grilleztük, minden lehetséges módon ettük, hosszú ideig más húst szinte nem is fogyasztva. 

Vasárnap nekiláttunk a csomagolásnak. Kiraktunk mindent, de tényleg mindent az ágyra, és elkezdtem a nagy bőröndöket megtölteni. Bár nem haladtam lassan, de gyorsan se :) Jonathantől kaptunk egy kézi poggyászmérőt kölcsön, amin időnként ellenőriztük az adott csomag súlyát. Aszerint is válogattam, hogy mit hova rakok, hogy a csomag kézipoggyász lesz-e vagy a repülő gyomrában utazik majd. Szerencsére a korábbi rengeteg céges repülőút következményeképpen olyan státuszt kaptam a Lufthansától, amiért cserébe én nem csak 1, hanem két csomagot adhatok fel a repülőre. Ez sokat segített, de igazán hétfőn derült ki, hogy mennyit. Na de erről majd a jövő héten...

Mindeközben a hűtőt is leeresztettük, mert aki megvette, az nem tudott hétfőre szállítást szervezni, csak vasárnapra. Nemsokkal dél után meg is érkeztek, és elvitték a hűtőt, a vízforralót, egy lábas kivételével az összes edényt és tányért, valamint egy asztalt is. Csak a mikró maradt :)

A hetet André unokatesójánál zártuk. Nem volt túl sok kedvünk náluk grillezni, így nem is maradtunk sokáig, de azért annyira rosszul sem éreztük magunkat. Utána még pakoltunk egy kicsit, átbeszéltük a másnapi tennivalókat, és az utolsó Dél-Afrikában töltendő éjszakánkra hajtottuk a fejünket. 

Egy kis ízelítő a céges ebédről és a "csapatomról":

balról: Leboheng vagy Pastor, mert ő amúgy pap, Nteseng, Mameriri a manager, én, Annah, Bafana

Lizzy, én, Bronwyn, Yolandi, Natasha

Moleboheng, Nthethe, én, Esther, Cathy, Siphokazi

Rammutla, Brenda, én, Carin, Stephanie, Eunice