Május 19 - 25

Kedden André ismét útnak indult, az autóm pedig ismét szervizbe került. Az autó még mindig nincs itt, ellenben André pénteken hazaérkezett. Nem túl vidám nélküle, de túlélem. És, hogy legyen mivel munkába menjek, megint megkaptam a pickupot, amit meg a szerencsés járókelők éltek túl :D

Kedden indulás előtt amikor André már bepakolt a kocsiba, és mindent elintézett és el is köszönt, legnagyobb meglepetésemre egyszercsak megjelent az ajtóban. Odajött hozzám, elém állt, és azt mondta, öleljem meg és adjak egy csókot, de rendeset ám, hogy aztán délutánra ne bánjam nagyon. Néztem rá furcsán, mondtam is, de aranyos, hogy visszajött még egyszer elköszönni, mire megkérdezte, nem tudom-e miért jött vissza. Ekkor esett le a tantusz és ugrottam (visítva) a nyakába: születésnapja volt aznap!!! A születésnap amire 2 hete készülök, a születésnap amire több ajándékötletem is volt de mindegyiket el kellett vessem, pont az adott nap reggelén nem ugrik be. Jáááj!!! Persze, hogy adtam neki csókot, többet is ;)

Nehezen jött össze, de csütörtökön végül megvettem a tényleges szülinapi ajándékot. Először egy Cheetahs pólót akartam venni, de a legolcsóbb nem hamisítvány az 800 Rand és nem veszek 20.000-ért pólót, szorri. Aztán láttam egy hirdetést, Armin van Buuren óriásbuli lesz nemsokára, de az árakat elnézve, most pont nem alkalmas hogy 1300 Randért vegyek jegyeket. Szerdán jutott eszembe, hogy André régóta szeretne egy laptoptáskát magának. Tavaly kapott egy gurulós táskát az egyik szomszédtól ajándékba, amit az egyik kollégája kb január óta meg akar tőle szerezni egy hátizsákért cserébe, de mivel a hátizsák csak nem jut el hozzánk immáron 4 hónapja, úgy döntöttem, hogy saját magam lepem meg egy szép darabbal. Nem is kellett sokáig keresni, az első boltban találtam egy igen tetszetős, jó minőségű, erős, de mégsem agresszív kialakítású fekete laptoptáskát. Praktikus zsebekkel, kényelmes hátkialakítással és jópofa, henger alakú cipzár fogókkal, kész főnyeremény. Bármelyik kollégám aki csak látta, irígykedett is, hogy milyen szupi ajándékot kap a férjem :)

A változó, néha elég tetemes mennyiségű megoldandó dolog ellenére továbbra is nagyon jól érzem magamat a munkahelyemen. Szívesen megyek be minden reggel, mert élvezem a mit csinálok. Gyakorlatilag egy dolog van amit nem szeretek, az pedig a közvetlen főnököm. Igaz, hogy szegénynek nehéz dolga van az előző kettőt felülmúlni, de azért az amit ez a nő művel, itt nemhogy felülmúlásról de még messzi megközelítésről sem beszélhetünk. Szembe mosolyog, mögötted durvákat mond, mások előtt kedves, kettesben meg lehangoló. Van, hogy nem is köszön, igaz, ha nem látja senki, akkor meg minek... úgyhogy most már én is csak akkor szólalok meg ha nagyon muszáj :) A vezetési képességeiről is megvan a véleményem, a vezetés szót jó sok " " közé rakva. Persze jó oldala is van, tökéletesen látom, hogy mit nem szabad majd csinálnom ha esetleg embereket kapok közvetlen irányításra, valamint a power point és az angol fogalmazás készségeim szépen lassan újabb szintre lépnek. Szegénynek azért is nehéz a dolga velem, mert (rajta kívül) kb mindenki szeret, na jó, kedvel, és elismeri amit csinálok. Bárki bármit kér az időre, megfelelő minőségben készen van, igaz, nagyon odafigyelek arra, hogy úgy adjam meg, mikorra leszek készen, hogy abba tényleg beleférjek, sos közbeeső munka esetén is. Persze nem húzom az időt, ha hamarabb elkészülök az mindenkinek kedvez, és még senki sem panaszkodott a megoldásaimra. Korábbi managereim büszkék lehetnek, beért a munkájuk és a sok gondoskodás meg coaching. Nagyon jó érzés, hogy ha javaslok valamit akkor azt megtartják, nem kérdőjelezik meg, és akár az anyacég főhadiszállására is az én indokaimmal mennek hadakozni akarom mondani tárgyalni.

Bár szeretek a munkámról beszélni és órákig tudnám mesélni amit csinálok és hogy miket értünk/tem el, sajnos nem tehetem. Egyrészt ha valaki tudja, hol dolgozom, azoknak nem kell tudni mivel küzdünk/ök, akik meg nem tudják azoknak meg nem kéne kiderüljön. A szerződésem titoktartási részéről nem is beszélve. Na, de csak, hogy mindenki tudja, a munkámmal újabb oldalakat tudnék játszi könnyedséggel megtölteni :D

Visszatérve a hét folyamához, André pénteken koradélután hazaérkezett. Hulla fáradtan, álmosan, 2000 km-rel a lábában, de mosolygósan. Szeretem, hogy mindig mosolyog, bár szerinte csak akkor mosolyog ennyit, ha én is ott vagyok. Ne tudom leellenőrizni, de elhiszem neki, mert velem is így van. Alapvetően jó hangulatom szokott lenni, de ha ő is ott van, akkor mégsokkaljobb a kedvem :) A szülinapi ajándéknak rettentően örült, azóta csak azt használja. Jól mutat a hátán a táska, és sokkal jobban el tudja majd rejteni, nem fogják az ülésről kilopni a cuccait mint tavaly szeptemberben (a gurulós táska nem fér az ülés mögé és sajnos kifejezetten tolvajcsalogatóan mutat az anyósülésen). 

Nem jó, amikor André távol van és messzire utazik, és nem is ellensúlyozza, ha hoz valami apróságot, de mindig hoz valamit! A héten billtong és chillibites volt a meglepi, Victoria Westből, "éppen csak" 910 km messziről. 

A szombat a szokásos bolt-mosás-pihi-rögbi négyszögben telt, vasárnap meg olyan extrákban volt részem mint EP választások és a névnapi ajándékom kipróbálása. Délelőtt 10 tájban elgurultunk a nagykövetségre, hogy ismét ikszet tehessek a megfelelő karikába. A parlamenti választásokkal ellentétben most csak 27-en regisztráltatták ide magukat, áprilisban sokkal sokkal többen voltunk, plusz a levélben szavazók, akiket ugyebár a névjegyzék nem listáz, így nem tudom, mennyien lehettek.

A borítékom bedobása után a felügyeletet ellátóknál érdeklődtem, hogy az indulásunk előtt kb mennyivel érdemes időpontot kérni tőlük a magyarországi teendőkről tájékozódni. Érdekes beszélgetés kerekedett a dologból, és kiderült, hogy amit eddig tudtunk, hogy mit kell majd tennünk, azt rosszul tudtuk. Nincs olyan kéremszépen, hogy házasság itt is meg ott is, olyan viszont van, hogy házasság itt, annak anyakönyvezése otthon, amit aztán meg lehet erősíteni egy egyszerű ceremónia keretében az otthoniak örömére. Mivel pénteken kaptuk az értesítést, hogy az esküvőről szóló hivatalos papírjaink megérkeztek, már a következő héten be kéne adnom mindent, hogy mire hazaindulunk, a regisztráció is meglegyen. Így ugyanis André kapásból 5 éves schengeni tartózkodási engedélyre jogosult, csak azért, mert a férjem, én meg EU tag vagyok. Jó, nem? Ez az opció sokkal jobban hangzik, mint az eddig tudottak, miszerint 90 napunk van az otthoni esküvő lezavarására és az összes papír elintézésére.

Délutánra a hét levezetéseként a névnapomra kapott tésztagépet terveztük kipróbálni, hogy vacsorára szép pink tésztát ehessünk. Nemsokkal azelőtt, hogy nekiláttunk volna a dolognak, Mark ránkcsörgött, hogy akkor ő fél óra múlva érkezik. Ummm, teljesen elfelejtettük, hogy André megbeszélte vele, hogy meglátogat minket vasárnap délután. Ez persze nem tántorított el minket a tésztakészítéstől, sőt, ő is beszállt a buliba és nagy élvezettel tekerte a simítót meg a csíkozót. Majd 8 adag, szép rózsaszín, friss tészta készült a kitartó munka eredményeképpen, igazán büszkén tekintettünk le saját művünkre. A rózsaszínhez én ragaszkodtam és a szombatról direkt meghagyott céklasali leve szolgáltatta a "festéket". 

Mark igazán kedvesen ajándékot is hozott, az irodája szomszédjában lévő tekilagyárból. Selymes, illatos, nagyon ízletes, tölgyfahordóban érlelt itteni gyártmányú tekilát kaptunk. Ilyen ajándékot nem lehet bontatlanul hagyni, rögtön ittunk is egy-két kupicával, yummmm :)

A pihenő tészta...

... és a gép maga: