2013. okt 09.

40/2013 - Ötödik hét

írta: Afrikaland
40/2013 - Ötödik hét

Szeptember 30 - október 6

Bár jó sokat dolgoztunk vasárnap, bőven maradt még tennivaló. Hétfőn kimostam és fertőtlenítettem a konyhaszekrényeket, majd bepakoltam a dolgainkat, beraktam a ruhákat a helyükre és a fürdőt is alaposan kidomesztoszoztam. Kedd reggel végre eljött az első komoly felmosás ideje, és bár nem tűnt vészesen koszosnak a padló, mégis mintha új színeket kapott volna :-) 

Olyan 10 tájban André is visszaért az irodából, így végre útra keltünk. Majd 6 órányi vezetés után megérkeztünk Pietermaritzburg-be, a helyieknek csak PMB. Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, sík területek, hegyek, völgyek, szakadékok, legelők, bozótos, szántók, állatok, városok, és ahogy haladtunk dél felé, érezhetően zöldebb lett minden. PMB alig 1 órányira van az óceántól,  a levegő is sokkal párásabb, és esőre is sokkal nagyobb az esély. Egy fantasztikusan csodás helyen szálltunk meg, ami amúgy a legolcsóbb lehetőség volt a környéken, a neve Kwela Lodge. Külön írok majd róla, annyira szép. 

Kedd összességében olyan volt, mintha szülinapom lett volna. Együtt töltöttük az egész napot, gyönyörű utunk volt, végre kézhez kaptam az augusztus elején Amerikából vásárolt tablet billentyűzetemet, útközben Harrismithben vettünk isteni jó billtongot (szárított hús), és a szállás, mint valami romantikus filmben. Kérdeztem is Andrét, hogy akkor most ő tényleg dolgozni jött, vagy csak engem még jobban magába bolondítani? :-) Harrismith amúgy fontos település az életünkben, mert amikor itt dolgozott és meglátogattam, akkor kezdtünk először beszélni arról, hogy ha vége az afrikai munkámnak, akkor is együtt kéne maradnunk. 

Szerdát olvasással, napozással, fényképezéssel töltöttem. Délután sétáltam egy jó nagyot a szálláshoz tartozó bozótosban. Van egy kis itatójuk is, ahova rendszeresen járnak állatok inni. Sajnos nem láttam se a beharangozott varacskos disznókat, se az antilop párt, cserébe viszont sok madarat láttam, szebbnél szebbeket. Elvileg csütörtökön indultunk volna vissza, de maradnunk kellett még egy napot a munka miatt. Nem is baj, mert én is elkaptam a nyavalyát amit múlt héten André. Láz, hasfájás, végtagfájdalmak, kipipálva. 

Pénteken a tervezettnél jóval sokkal később indultunk vissza... szinte végig sötétben vezettünk, vakított a sok szembejövő autó és kamion. Fél 11-re értünk a haza. Az utolsó másfél órát én vezettem, André olyan fáradt volt már, hogy bár csak hosszas unszolásra, de végül átadta a kormányt. Alig indultam el, már aludt is :-) Csak annyi időre keltettem fel, amíg a fizetőkapukon átmentünk, és azt is csak azért, mert ő tudta, hol a kártya amivel fizetnem kellett. Amúgy hagytam volna aludni. Úgy kuporodott össze az ülésen, ahogy én nem tudtam volna, pedig jóval nagyobb termet mint én :-) 

Ha szombat, akkor Farmer's Market! Ez lesz az új mottóm. Végre eljutottam a korábban sokat emlegetett farmer piacra, ami csak szombatonként van, tőlünk mintegy fél órányi autózásra. Reggel 6 és 10 között árusítanak itt a környékbeli farmerek. Olyan, mint otthon a szombati piac, csak kissebb, hamarabb vége van, és sokkal kevesebb az áru. Ami van, az viszont jellemzően házi készítésű, kevés a tömegtermelésű gyári cucc. Van sokféle hús, kekszek, bútorok, gyümölcslevek, lekvárok, sajtok, sütemények, hajlított vas díszek. Bárki árusíthat, nem csak farmerek, szóval van pár ázsiai akik thai kinézetű kaját árulnak, de van pár indiai is, a piszok erős fűszerezésű ételeikkel. A piacozás folyományaként végre van paradicsom ízű és kinézetű paradicsomom, narancsot látott narancslevem és ha legközelebb megyünk, lesz normális eprem is, lekvárnak :-) 

Mivel André unokatesója a közelben lakik, beugrottunk hozzájuk pár percre. Épp ott vendégeskedett az egyik nagynéni a családjával Botswanaból, akiket André is nagyon kedvel, úgyhogy délután visszamentünk grillezni. Nagyon jól sikerült a délután és az este, a fiúk söröztek és a 2 személyes jakuzziban tolongtak hárman, mi lányok cidert és bort ittunk, no jacuzzi. A braai megint fantasztikusan ízletesre sült, azt hiszem jó géneket viszek majd Európába :-) 

Vasárnap hosszú idő után végre csak magunkban voltunk, főztünk, takarítottunk, mostunk, pihentünk, lájtos napunk volt :-) Persze a szokásos film sem maradt ki, ezúttal a Footloose feldolgozását néztük meg.

http://www.imdb.com/title/tt1068242/

 

Szólj hozzá

heti Dél-Afrika 40/2013