2014. júl 08.

26/2014 - Negyvenharmadik hét

írta: Afrikaland
26/2014 - Negyvenharmadik hét

Június 23 - 29

Komoly alkotói válságban szenvedek, egyszerűen nem megy az írás. Én igazán próbálkozom, de amikor leülök a tablettel írni, és épp csak átveszem magamban mit is szeretnék megosztani, a gondolataim máris elkalandoznak. Egyrészt nem nagyon bánom a dolgot, mert olyan fontos témákra terelődöm, mint a hazaúttal kapcsolatos intéznivalók vagy az otthoni életünk beindításához szükséges lépések, másrészt meg igenis bánom, mert írnom kéne. Nem csak azért, mert illik a kedves olvasókat tartalommal ellátni, hanem mert később sokkal nehezebb lesz több hét távlatából a történteket felidézni és élvezetesen átadni. Karácsony tájékán egyszer már előfordult ez a helyzet és nem szeretnék ismét ugyanabba a hibába esni. Persze azért próbálkozom, fókuszálok meg minden, remélem nem csökken közben a minőség :)

Szerencsémre (vagy nem??) nem sok izgalmas történik, éldegélünk boldogan, tervezgetjük a jövőt, és szépen lassan végezzük ki a teendőlistáról az egyes tételeket. Hosszú a lista, az idő pedig gyorsan száll, de nem aggódom, időben végzünk majd mindennel. 

André cuccainak kiárusítása tovább folyik, méghozzá igen sikeresen. Eladtam egy autós hangfalszettet az erősítővel együtt, meg egy másik hangszórót, és jópár játékot. Szépen gyűlik a "rejtekhelyen" a pénz. Azt hiszem a kollégák már megvettek mindent amit akartak, a többit majd felrakjuk a helyi OLX-re, vagy odaadom az egyik kollégának aki mindenfélével seftel. Ő egy kicsit kevesebbért, de tuti eladja az összeset :) 

Hétvégére egész jó programunk akadt, Jonathan és Denise hívott meg minket magukhoz vacsorára szombaton. Elképesztően jó és praktikusan megtervezett házban laknak, az emeleten lakószobákkal és fürdőkkel, a földszinten pedig hatalmas konyhával, ebédlővel, nappalival, kandallóval és külön klubrésszel. Itt 6 székes bárpult bárfallal és az egyéb tartozékokkal, óriás képernyős tv, vetítésre alkalmas szett és fal, pool asztal de még egy flipper is van. A vacsora nagyon jól sikerült, 11-kor indultunk haza. Fondüt "főzött" Denise :) Csirke-, marha- és sertéshús kockákat, mini virslit, bébirépát és kukoricát, pici krumplikat, gombát és karfiolt mártogattunk olajba meg sajtszószba. Lehet, hogy meglepő, de még sose ettem fondüt, és ez az első alkalom olyannyira bejött, hogy az esküvőre kapott egyik ajándékkártyából fondüszettet fogunk magunknak vásárolni. André amúgyis szereti a fondüzést, nincs ellenére erre költeni az ajándékutalványt :)

A kép természetesen illusztráció!

fondukep.jpg

Szólj hozzá

heti 26/2014