Nem is tudom, hol kezdjem, meddig és milyen részletesen menjek vissza az időben... de azt hiszem olyan szép eddig a történet, hogy megéri kicsit alaposabban is belemenni :) Egyszer volt, hol nem volt, a munkaadóm kiküldött egy fél éves projektre ide Dél-Afrikába. Korábban is utaztam már a munkám miatt, néha nem is keveset, nem is csak közelre és nem is csak rövidke időkre, így semmi probléma nem merült fel amikor "ki kéne menned 2012 novembertől 2013 márciusig, de lehet, hogy áprilisig". Nem jöttem egyedül, 5 fős volt az alapcsapat, és persze időnként hazaengedtek. A tervek szerint 3 hetente 1 hetet Magyarországon tölthettünk, ami a valóságban 4-6 hetente 1 hét otthonlevéssé alakult. 

Az első 5 hét keservesen alakult, szenvedtünk mindannyian, mint a kutya. Új környezet, teljesen más szabályok, másik oldalon vezetés, újfajta ételek, mindenféle megkötések, ezt nem szabad, azt nem szabad, stb stb. Úgy éltünk mint egy aranykalitkában. Brrr. A második út alkalmával már nem volt vészes a helyzet, teljesen megszokott környezetbe érkeztünk vissza. A csapat sem volt már annyira szorosan együtt, nem mentünk mindenhova egyszerre, elkezdtünk külön programokat szervezni. Persze sok időt töltöttünk egymás társaságában, de mégis megvolt a saját privát szféránk.

A munka során összehaverkodtam az egyik kollégával, Louis a neve. Március elején Louis felvetette, hogy mi lenne ha elkísérném a fiát a fia munkahelyi évzáró ünnepségére. Sokat töprengtem a dolgon, de végül egy nappal a vacsora előtt győzött a kíváncsiságom, és letisztáztunk minent. Elkísérem a fiát, hogy ne legyen egyedül, de ez nem egy randi, értem jön és hazavisz, és a hajam szála se görbülhet. Deal. Március 15-én pénteken 5-kor tehát a fia a lakóhelyünk elé gurult és kissebb autózás és ismerkedő beszélgetés után végül megérkeztünk a céges parti helyszínére. Louis azért kérte, hogy menjek vele, hogy ne legyen egyedül a srác aki akkor még csak 3 hete dolgozott a cégnél, nem túl barátkozós típus és nem ismer szinte senkit sem. Én azért mondtam igent, mert még sose voltam egyedül a többiek nélkül vacsorázni/bulizni, és nagyon kíváncsi voltam, milyen is egy ilyen céges évzáró rendezvény. A hely maga csodálatosan szép, érdemes megnézni a neten: http://www.kleinkaap.co.za

Random leültettek minket az egyik körasztalhoz a sarokban, ahol már ültek páran. A sráccal egyáltalán nem találtuk a közös hangot, nem volt túl szimpatikus és mint utólag kiderült, én sem voltam az neki. Viszont a pont velem szemben ülő alak nulla pillanattól kezdve tetszett. Azt nem tudom megmondani, hogy mi, de volt benne valami érdekes. Hamar kiderült, hogy Andrénak hívják, site agent, kiválóan beszél angolul és nagyon nagyon udvarias. Az este folyamán sokat beszélgettünk, aztán táncoltunk, aztán elkérte a számomat, aztán a srác akivel mentem bejelentette, hogy akkor ő most hazamegy és André gondjaira bíz. Na itt egy pillanatra megfagyott a levegő, mert ez a más gondjaira bízás itt egyáltalán nem szokás, ráadásul a megállapodás szerint haza kellett volna vinnie engem. Más választásom nem lévén végül maradtam, André úgyis egy két ágyas szobában kapott szállást. Táncoltunk még egy kicsit, aztán a hajnali 5-ig beszélgettünk :) Reggel 8-kor pedig visszavitt az én szálláshelyemre. Szépen illedelmesen elköszönt majd útra kelt Harrismithbe ahol akkoriban dolgozott. 

Az elkövetkezendő hetekben sms-ben és leginkább whatsappon folyt a társalgás. Nem volt túl intenzív a csevej, max egy óra naponta, de bőven elegendő ahhoz, hogy az alapokat megismerjük egymásról és nagyon kíváncsian várjuk az új találkozót. Közben én hazamentem egy hétre Budapestre, hogy április 4-én reggel 9-kor ismét Johannesburgban landoljak. Természetesen André várt a reptéren :) Innentől datálódik a kapcsolatunk. Ekkor már tudható volt, hogy az eredeti áprilisig tartó projekt részvételünk bőven kitolódtak, és legalább júliusig az országban maradok dolgozni.

Visszaérkezésem után viszonylag sok időt töltöttünk együtt, már amennyire az eleinte 3 órányi, majd az utolsó másfél hónapban 6 órányi autóút távolság engedte. Volt, hogy én vezettem le hozzá délre, volt, hogy ő jött fel látogatóba hozzám. Ahogy haladtunk előre az időben, vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy nem szeretnénk elszakadni egymástól akkor sem, ha a projektemnek vége lesz július elején. Átmentem a különféle "teszteken", mint pl normálisan vezetek autót, tudok tájékozódni, illedelmesen viselkedek, tudok főzni, kedvel a családja és a kutyák is folyton rajtam lógnak. Persze fordítva is klappolt minden, és ez azóta sincsen másként :)

Sok sok beszélgetés és egyeztetés után arra jutottunk, hogy a legjobb, ha kiköltözöm hozzá egy évre Dél-Afrikába. Ez elég idő lesz ahhoz, hogy kiderüljön, mi mint páros, működünk-e. Ha igen, akkor az csodás, ha nem, akkor hazamegyek, de legalább megpróbáltuk és nem futottunk el gyáván a távolság miatt. Ehhez persze fel kellett adjam az állásomat, eladtam a motoromat, kiadtam a lakásomat, stb. Persze nem volt ilyen egyszerű, majd 5 kilót fogytam az alatt a 2 hónap alatt amíg otthon voltam. Szerencsére a családom sem tiltakozott túl sokat, mert ők már ismerték Andrét, mert meglátogatott minket május végén Budapesten. A vízumkérelmemet július elején adtuk be, pár nappal hazautazásom előtt. Augusztus végéig Budapesten voltam, elrendeztem az elrendezendőket, elköszöntem mindenkitől, és egy újabb hosszú repülőút után, három bőrönddel a kezemben belevágtam életem eddigi legnagyobb kalandjába.

Sok sok mindenen mentünk már keresztül, kaptunk jót és rosszat, voltak kulcspontok és fordulópontok és sok sok ezer levezetett km, történetünk a happy end felé tart éppen. És bár nincs olyan hideg mint Alaszkában, a távolságok itt is nagyok. Nem csak földrajzilag hanem kulturálisan is. Néha tényleg úgy érzem magam mind Dr. Joel Fleischman a sorozatban, csak nézek nagy szemekkel, csóválom a fejem és azt sem tudom, hol vagyok :)