2013. sze 11.

36/2013 - Első hét

írta: Afrikaland
36/2013 - Első hét

Szeptember 2 - 8

A hét eleje klasszikus semmittevéssel telt, elolvastam pár HVG-t a kihozott készletből, folytattam André dobozokban lévő lakásfelszereléseinek felderítését és figyeltem a madarak fészeképítési szokásait. Nagy unalmamban még arra is rávetemedtem, hogy vasaljak (a földön, mert a vasalódeszka akkor még nem volt nálunk), sőőőt, még arra is, hogy bekapcsoljam a TV-t! A sok jobbnál jobb tévés program közül végül a zenehallgatásnál kötöttem ki :-) 

Szerdán azonban felpörögtek az események, reggel ugyanis elmentünk az autóért amit André nekem vett. Használt kocsi, így sem volt olcsó, otthoni szemmel mérve. Majd egy órát autóztunk a kereskedőig, ahol meglepően gyors papírmunka után a kezünkbe kaptuk a kulcsot. Majdnem 11 volt mire hazaértem, hihetetlen sebességgel telt el egy fél nap. Délután sem maradtam tétlen, paprikáscsirkét főztem embörnek köszönetképpen. Az autóról és az autóvásárlásról egy külön posztban számolok majd be részletesebben. 

Csütörtökön kihasználva az autó adta nagy szabadságot, ellátogattam a Vodacom irodába. Örültek a viszontlátásnak, volt aki azt hitte hogy már dolgozni mentem és nekiállt kérdezgetni hogy a SAP ígymegúgy, gyorsan le is állítottam őket :-) Az irodalátogatás négy fő hozománya, hogy egy, nagyon várnak vissza, kettő, az a vízum amire beadtam a kérelmemet az igenis létezik és van akinek a feleségenek ilyen van és működik, három, hogy amit otthon felejtettem azt az egyik kolléga elhozza nekem a hónap végén, és végül a negyedik, hogy megkaptam a júliusban itt hagyott cuccaimat.  

Pénteken megnéztem egy kiadó lakást, ami nagyon szép, szívesen ellaknék ott, csak nekünk túl nagy, és ennek megfelelően többe is kerülne mint amennyit szánunk a dologra. Késő délután leautóztunk a farmra. Sajnos kis dugó volt a városból kifelé így most 3 óra volt az út a szokásos 2,5 helyett...

A hétvége nyugiban telt, voltunk Andrénak fodrásznál, vettünk occó cigit a pakisztáni kereskedőnél, aki a kis haszonkulcs nagy forgalom elvet követve árusít a boltjában, főztem bolognait ebédre, és persze pakoltunk, úgyhogy most már van bögrénk, szappantartónk sőt még vasalódeszka is! A fennmaradó idő rögbinézéssel, birkaszámolással, kutyasimogatással, beszélgetéssel és további pakolászással telt. Itt mindig van mit csinálni.

Szombat este, mily meglepő, grilleztünk, vasárnap pedig birkabelsőség "pörkölt" volt az ebéd. Szerencsére raktak bele nekem húst is - nem lelkesedtem hogy agyat, gyomrot vagy egyéb más azonosítatlan részletet egyek. Ez itt hagyományos farm ebédnek számító étel, azokból az időkből amikor olyan szegények voltak a farmerek (is), hogy kénytelenek voltak a fent felsorolt elemeket is megenni. Hogy semmi hasznos tápanyag ne vesszen kárba, még a fejcsontot is felfőzik. Sajnos nem volt lehetőségem a kuktából kikandikáló birkafogsort lefényképezni.

Jelentem 108 birka van perpillanat. Kettő valahol kóborol és a nagyon közeli jövőben várható még legalább 3 érkezése legalábbis az anyabirkahasak állása szerint. Június elején 84 birkát számoltunk. Szombaton délután gyarapodtunk még 1 kakassal és 5 tyúkkal, Krisz hozta őket valahonnan. Az egyik tyúk doboza szállítás közben 110el lerepült a platóról az autópályán, de Krisz időben észrevette és visszatolatott a tyúkért aki köszöni szépen jól van és épp kukoricát csipeget. A ludak sem tétlenek, kettő tojó már a 6 tojásos fészkén ül napok óta rendületlenül. Hazaúton pedig láthattuk hogy a környék szarvasmarha állománya is sok apró pici láb képviseletében gyarapodásnak indult. 

Tavasz van, nem vitás :-) 

Szólj hozzá

kezdetek heti Dél-Afrika afrikaland