Egy éve, augusztus utolsó hetében landolt a repülőm az OR Tambo repülőtéren. Bár már sokszor landoltam itt és kívülről-belülről ismerem a repteret, hiszen 2012 novembere óta Dél-Afrikában dolgoztam, meglehetősen izgatottan érkeztem, kavargó érzésekkel és gondolatokkal. Jó lesz ez így? Érdemes ekkora kockázatot vállalni egy férfi miatt akit alig fél éve ismerek csak? Hogy felmondtam az állásom, eladtam a motoromat és kimaradok minden családi jóból? Reméltem, hogy igen, jó ötlet, és jó "befektetés" a jövőmre nézve. 1 év távlatából mondhatom, igen, megérte, nagyonis!!!

Hívjuk csak ezt az évet nyugodtan befektetésnek, hiszen komoly kockázatot vállaltam, mind anyagi, mind érzelmi téren. Tudtam, hogy ha veszítek akkor elég sokat veszítek, ha nyerek, akkor az viszont főnyeremény lesz!

Ha az anyagi oldalát nézzük a dolognak, akkor be kell valljam, nem lettem kőgazdag. Sőt. Az, hogy 8 hónapot kellett várni a vízmumomra, hogy egyáltalán dolgozhassak, jelentősen megtépázta a megtakarítás-állományomat. Hiszen hiába nincs bevételem, a lakáshitelemet akkor is fizetni kellett otthon, a bank pedig kérdezés nélkül von le mindent, amire felhatalmazást adtam neki anno. Ráadásul André fizetése éppen, hogy nem volt elég kettőnknek, tehát abba is be kellett szálljak. Emellett volt ugyebár egy esküvő, amibe mi is komoly pénzeket raktunk bele, a legnagyobb spórolás ellenére is. Március végén kaptam először fizetést, de csak májusban gondoltunk először arra, hogy pl új ruhát vegyünk magunknak. És pont ez a hozadéka az egész pénzkérdésnek: közösen vezettük a kasszát, közösen döntöttünk minden kiadásról, közösen vettük számba, hogy mire mennyit költünk 1-1 hónapban, és még folytathatnám. Nem, nem nélkülöztünk, és így a végére egyenesbe jöttünk, de úgy gondolom, elengedhetetlen egy rendesen működő kapcsolatban, hogy az anyagiakról is azonos módon gondolkozzon a két fél. Nos, ezt a próbát tökéletesen teljesítettük, pipa!

A piszkos anyagiak után a fő-fő-főnyereményről írnék, ő pedig nem más, mint André. Az elmúlt 365+ napban ugyanis egyszer sem merült fel bennem, még gondolat-csíraként sem, hogy nem André a megfelelő társ, vagy, hogy nem érte meg miatta ideköltözni, küzdeni, megpróbálni. Még az anyagi problémák ellenére sem. Bár racionális személynek tartom magamat, és nem hiszek a rózsaszín ködben, de ha elfogadom, hogy létezik, akkor kéremszépen itt mi rózsaszínben lubickolunk :) Mind a ketten! Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyi valós nézeteltérésünk volt az elmúlt 1 évben, ellenben nincs az a sok kéz, ami ahhoz lenne elegendő, hogy megszámoljam, mennyi boldog pillanatot éltem és élek át ma is. A személyes jövőmbe való befektetési kockázat megérte, hiszen gazdagabb lettem egy baráttal, egy társsal, egy cinkossal, egy szeretővel, összefoglaló nevén egy férjjel <3

Más téren is sokat nyertem ezzel az úttal. Egészen más az itteni mentalitás, az emberek gondolkodásmódja, és többek között a 'szegény', az 'azonnal' valamint a 'szükséges eszköz/berendezés/jármű' felfogása. Ennek köszönhetően komoly türelemtréningen estem át, jelentősen tágult a tűrőképességem, és valószínűleg még sokkal elfogadóbb lettem, mint azelőtt voltam. Néha már azt veszem észre magamon, hogy idegesítenek az ideges emberek :)

A fizikai tűrőképességem is fejlődött, különös tekintettel a hideg elviselésére. Egészen jól megedződtem a szigeteletlen lakásban a télen, de különösen a farmon, ahol ha éjjel kint 0 fok vagy mínusz 1-8 van, akkor bent sincs ébredéskor sokkal több, mint 2-4 fok, és nappal se több, mint 10-15... Reggel ébredéskor a lehelletemet látni, mert annyira hideg van a szobában, megfizethetetlen. A több, mint 2 hónapos edzésnek köszönhetően kategóriát ugrottam, már nem a közepesen-nagyon, hanem csak a kicsit-közepesen fázós csoportba tartozom.

Az elmúlt 1 év rávezetett arra is, hogy én bizony kutyás ember vagyok. Nem csak lovas, meg egeres, hanem most már kutyás is. Sosem volt kutyám azelőtt, de Tessa és Astrix a két Jack Russel kitanított mindenre, simán kaphatnék legalább egy alapfokú elismervényt utánuk. Fürdetés, beragadt kajamaradék a szájban, kullacs a fülben, szálka a tappancsban, kaki az ajtó előtt (meg mindenfelé), sebesült láb, műtéti hegek és fájdalom, ugrabugra, sétáltatás, játék, játék akkor is, amikor nincs kedvem, jóreggelt orron-nyalintás, feltétlen bújás és szeretet, nna, ezekből már nagyon profi vagyok :) 

Persze nem csak móka és kacagás az élet, sokszor sírdogáltam a kihagyott családi események, születésnapok, barátok-barátnők esküvője, stb miatt. Sajnálom, hogy személyesen nem, csak lélekben lehettem ott a tortavágásokkor, csokordobásokkor, karácsonyi gyertyagyújtáskor, és, hogy Anyu és a testvérem nem tudott eljönni az esküvőnkre...

Ez az 1 év a személyes kapcsolataimra is jó hatással volt, hiszen kiderült, ki(k)nek számítok igazán. Kik írtak, kik érdeklődtek, kik nem, kikkel leveleztem, és kik ülnek tűkön hetek óta, hogy végre találkozhassunk és megölelhessük egymást. Sokat jelent 1-1 elejtett szó, 1-1 random elküldött szmájli vagy ölelős jel. Azt jelenti, gondolok rád! Lett új családom is, André anyukája és rokonai képében, és nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem őket. Új barátokra is szert tettem, többükkel valószínűleg még nagyon sokáig levelezni fogunk.  

És végül, de nem utolsó sorban, lett egy blogom, majdnem 110 bejegyzéssel immár. Rájöttem, hogy szeretek írni, hogy szívesen olvassák amit írok, és, hogy bár néha macerás, az olvasói visszajelzések minden, a blogra töltött időért kárpótolnak.

Köszönöm hát mindenkinek, aki velem volt eddig, és velem marad továbbra is (a blog nem áll le még egy darabig), köszönöm a családomnak a támogatást és a bíztató szavakat, és köszönöm Andrénak, hogy ő is úgy gondolja mint én, mi vagyunk egymás számára az ideális társ <3