2014. okt 26.

Pretoria Zoo

írta: Afrikaland
Pretoria Zoo

Hazautazásunk előtti utolsó programként meglátogattuk a pretoriai állatkertet. Már régóta el akartam menni a johannesburgiba, de mivel az összes kollégám azt javasolta, hogy ne oda menjünk, hanem ide, megfogadtuk a tanácsukat, és szerintem jól tettük. Majd 5 órát voltunk az állatkertben, ami bár nem egy szuperszónikus hipertech kert, és a budapesti jobb is, igazán megéri bemenni és körbejárni. Nem csak azért, mert kellemes időtöltés szép napsütésben állatok között mászkálni (márpedig ez egy nagy kert, sokat lehet benne sétálni), hanem mert olyan állatokat is láthatunk, amiket élőben máshol nem igazán.

Természetesen van rengeteg antilopféle, ami az állatkert elhelyekedését tekintve nem nagy kunszt, hiszen nem kell messzire menni az állatokért :) Persze a felhozatalt alaposan megszemlélve, vannak különleges példányok is, például a szaharai antilop, vagy erősen veszélyeztetet fajták, mint pl az okapi. 

Fenséges Sable antilop azaz Fekete lóantilop bika:

DSCF3551.jpg

Okapi elbújóban és oldalról:

DSCF3559.jpg

DSCF3576.jpg

Közös legelészés az antilop-kifutón:

DSCF3569.jpg

DSCF3601.jpg

Majmokból nincs túl sok a kertben, annak ellenére, hogy a környező országokban biztosan sokfélét szerezhettek volna be. Szerencsére a bemutatott fajok nincsnek helyszűkében, a gibbonok vígan ugrálhatnak, egy teljes gorillacsaládnak pedig még bújkálásra is alkalmas, körbejárható sziklatömbje van. 

Én legalább 5 elefántot számoltam, és az összes orrszarvú valamint viziló is bemutatkozik. A vizilovaknak szép nagy medencéket és sütkérezőt építettek, és van külön borjúnevelő részleg is, hogy a viziló bikák ne pusztítsák el az újszülötteket. 

Nílusi viziló család:

DSCF3534.jpg

Törpeviziló "nehéz az élet" pozícióban:

DSCF3538.jpg

Egy orrszarvú a sok közül:

DSCF3532.jpg

Egy másik orrszarrvatlan orrszarvú egy másik kifutóban:

DSCF3563.jpg

Viszonylag sokféle madarat is bemutatnak, rengeteg papagályféle és ragadozómadár van. Építettek egy óriási üveg röptetőt is, amiben szabadon sétálhatnak az emberek míg a fejük felett repkednek a madarak. A jó elképzelés sajnos nagyon gyenge megvalósítással járt, mert éppen csak a madarak hiányoznak a röptetőből, a sok kitáblázott madár közül alig párat lehet csak látni. A többiek vagy elrepültek, vagy nem is voltak ott soha, de senki se számítson madárcsicsergéstől zajos röptetőre... Ettől függetlenül a beültetett növényeket érdemes közelebbről is megnézni :)

Örök kedvencem, a skarlát íbisz:

DSCF3501.jpg

Valami szép amerikai keselyű falatozás közben:

DSCF3598.jpg

Ha a fentiek nem lettek volna elég meggyőző érvek/képek, akkor íme, pár állat, amiért mindenképpen érdemes az állatkertbe menni. Az első állat a sorban a Red River Hog, azaz vörös folyami disznó, amit meglátni és azonnal beleszeretni egy, de tényleg csak egy pillanat műve. Bumfordi, de mégis kecsesnek tűnő alakja, érdekes alakú füle, és a rajta lévő bojt erről azonnal gondoskodik :)

DSCF3554.jpg

Nem tudom ki látott már élőben koalát, én is csak most, és jelentem, irtó cuki! Épp etetéskor jártunk a számára külön épített épületben, azaz, láttuk, ahogy a gondozó a táplálék leveleket egy vizes edényben elhelyezi, a kis szürke plüssgombóc pedig félálomban, mozdulatlanul nézi.

DSCF3544.jpg

Bár láttam már hiénát, ilyen közelről még nem volt hozzájuk szerencsém, ráadásul két hiénafajból is tartanak egy-egy párral. Az első képen egy csíkos hiéna hever, míg a másodikon egy foltos hiéna néz a kamerába.

DSCF3582.jpg

DSCF3584.jpg

Keselyűket sem láttam még ennyire közelről, pláne nem ennyit és nem evés közben. Már épp végeztünk a kert körbejárásával, amikor a bejárattól mintegy 100 méterre óriási, múlt századi tervezésű röptetőre lettünk figyelmesek, amelybe épp egy talicska marhakoncot toltak be a dolgozók a biztonsági bejáraton keresztül. Mire odasétáltunk, már az összes keselyű a talicska 5 méteres körzetében tolongott, alig várva, hogy végre kiborítsák a tartalmát a földre. Miután ez megtörtént, és a gondozók kicsit széjjelebb túrták a cafatokat, majd hátrébb léptek, elindult a buli. Sziszegések, kerregések, ugrabugra és komoly harcok közepette vetette a bordákra és belsőségekre magát a türelmetlen társaság. Ez alig fél méterre a röpde egyik oldalától történt, így premier plánban nézhettük, hogy milyen technikával szedik le és szét a cafatokat a keselyűk, nagyon lenyűgöző látvány. 

S0053630.jpg

S0033622.jpg

A kijárat előtt még elhaladtunk a flamingós tavak mellett. Giccsesnek ható látványuk 1-1 madár esetén is szépséges, de ekkora tömegben már igazán lenyűgözőek. 

Balra a kis flamingók nyüzsögtek:

DSCF3610.jpg

Jobbra pedig a rózsás flamingók szűrögettek békésen:

DSCF3611.jpg

Az állatkertet még a 19. században építették, 1899-ben nyitotta meg a kapuit. Bár sok épületet lebontottak vagy átalakítottak az eredetiek közül, még sok őrzi a tervezők által megálmodott pompát. Ilyen ez a kompozíció is, ami talán kút lehetett régen. Egy kis zöld térfélén áll, körülötte korallfák és papagájröpdék sorakoznak. 

DSCF3504.jpg

Az állatkert területén van egy hegyecske is, amire nem csak gyalog, de felvonóval is fel lehet menni. Vicces megoldás, mert a mi szemünk ilyet csak a hegyekben lát, de ettől még itt is kiválóan működik. Olyannyira, hogy a karbantartást leszámítva minden nap folyamatosan müködik. A bejárattól kb 500 méterre indul a kötélpálya és kb 10 perc út után a kert másik sarkában a dombon ér véget, az oroszlánok mellett.

DSCF3536.jpg

A gyerekek nagy örömére minivasút is van. Ide a legkisebbeket is biztonsággal fel lehet ültetni, olyan lassan halad a vasútka. A teljes kör kb 5 perc alatt megvan egyébként :)

DSCF3517.jpg

Ha már gyerekek, akkor meg kell említsem az állatkert talán egyetlen hátrányát. Nem is hátrány igazából, de sokat elvesz a békés sétálgatás élményből, hogy hétközben napközben rengeteg iskolást hoznak el ide. Tömött sorokban mennek körbe, néhol futva, de leginkább hangosan és nyüzsögve. Nagyon kedvesek persze, némelyek köszönnek is, vagy csak szélesen mosolyognak miután egymásnak súgják, nézd, fehér ember :)

DSCF3522.jpg

A cuki része a gyerekcsapatoknak, hogy a legtöbbjük, de főleg az igazán kicsik, egyenpólót hord. Ez lehet az iskola egyenruhája, vagy csak egy sima póló, amin az ovi/suli telefonszáma van, arra az esetre, ha a gyerek elveszne valahol útközben :)

DSCF3578.jpg

Persze nem lehet csak úgy sima padokra leülni, a legtöbb jópofán át lett festve. Itt éppen egy oroszlános, alul pedig egy zászlós-springbokos (nemzeti jelképállat) van. 

DSCF3592.jpg

DSCF3570.jpg

A bejáratnál hatalmas orrszarvú kompozíció fogad mindenkit:

DSCF3638.jpg

És az egyik kedvenc fám, a korall fa, ami szerencsére Dél-Afrikában szinte mindenhol, ahol elég csapadék esik számára megél, és majd' egész évben virágzik:

DSCF3506.jpg

Remélem mindenki kedvet kapott a pretoriai állatkerthez a képek alapján :)

Aki csak teheti, menjen és látogassa meg!!

További érdekes látnivalók a must see menüpontban olvashatók. 

Szólj hozzá

must see Dél-Afrika Pretoria Zoo