Augusztus 25 - 31

Érdekes egybeesés és szép keretes eleme az életemnek, hogy pont az itt töltött 52-dik hetemen hagytam abba a munkát, hajóztuk be a csomagokat Magyarországra és léptem életemben először másik afrikai országba. Nagyon húzós hetet tudhatunk magunk mögött, sok sok munkával, de a megfelelő szervezésnek köszönhetően aránylag kevesebb stresszel, mint az várható lenne, pénteken majd 8 órás autóúttal, szombaton pedig cuki baglyos víztartállyal :) A sok történésnek megfelelően hosszú olvasnivaló következik, több képpel!

Hétfőn végre kiválasztottuk a nyertes szállítmányozós céget. André gyorsan fel is hívta őket délelőtt, hogy szóban szerdára rakodási időpontot kapjunk, én pedig a munkahelyemen szépen kitöltöttem a majd 10 oldalas szerződést amit küldtek, és beszkennelve visszaküldtem nekik. Rögtön visszaigazolták hivatalosan is a szerdát, én pedig aznap délutánra szabadságot vettem ki. Este az utolsó előtti simításokat végeztük a szállítandó cuccok halmazán, újra átfutva a szekrényeket, egyéb dobozokat. Ezt kedden is megismételtük, aztán én még egyszer szerda reggel :) 

Szerdán 9 tájban érkeztek meg a költöztetők, összesen 4 férfi. A sofőr nemcsak a furgont vezette, hanem őket és a munkát is, ő felelt a dobozok tartalmáért, a rendes csomagolásért és a sorszámozásért is. A másik három férfi pakolt be mindent, és addig nem zártak le semmit, amíg a sofőr rá nem bólintott, és fel nem firkantotta a csomag sorszámát és a tartalmat a szállítólistára. Nagyon szépen, gyorsan, alaposan, és szemre paraktikusan csomagoltak, igazán nem lehet panaszunk rájuk. Mindent, de a régi bútorokat különösen alaposan bebugyolálták, az általunk már összekészített csomagokat pedig szétszedték és a saját dobozaikba átpakolták. Erre azért volt szükség, mert így ők vállalnak felelősséget a csomagok tartalmáért, és ezért nem kell külön röntgenezési és egyéb költségeket fizetnünk pluszban. 

Mire délben hazaértem a munkából, a csomagok nagy része már az udvaron sorakozott. Összesen 39 tételt tartalmaz a szállítói lista, és ebben minden benne van: vegyes tartalmú dobozok, könyvek, ruhák, ágyneműk, bútorok, grilleszközök, porszívó, kissütő, benzines autómodell, de még a konyhai felszerelésünk fele is. Kicsivel 2 után végeztek a csomagolással, majd következett a furgonba pakolás. Ezt nekem személyesen kellett ellenőriznem mint megrendelő, és minden egyes tételt, amit a kocsiba pakoltak, a hivatalos papírokon ki kellett pipálnom. Nem maradt ki semmi sem, és minden szépen befért az autóba. Az embereknek fejenként 50 Randot adtunk borravalóként, annyira meg voltunk elégedve a munkájukkal. Tisztán, szépen, gyorsan, rendesen dolgoztak, és egy szót sem szóltak amikor az utolsó pillanatban a szekrényekből előhúztam még egy adag ruhát, amiket reggel elfelejtettem kikészíteni a kupac tetejére :D A lakás most furcsán üres, nincs tv, nincs semmi, pláne az előző hónap(ok) kupijához képest.

Astrix végig asszisztálta a teljes folyamatot, Andrét és a pakolókat folyamatosan szemmel tartva, de Tessát be kellett zárni a fürdőszobába, mert izgalmában harapdálta a munkásokat :)

Előtte (szemfülesek a falon a baloldali kép alatt a többször emlegetett projektfalat is kiszúrhatják):

Közben:

Kicsit később közben:

Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!

A múlt héten említettem Apukám tányérjait, ami végülis szépen megoldódott közben. Majd 30 email kellett hozzá, mert a gyári boltban nincs az a mintájú tányér amit ők szerettek volna, de van egy hasonló, viszont abból meg nincsen kávésszett készleten, csak az eredeti mintából, szóval volt kavarodás rendesen. Végül a javasolt pót-minta lett a nyerő, az említett 270 Rand helyett potom 95 Randért, ami szerintem megéri ezekért a különleges darabokért. A kisebb tányérok és a csészék természetesen még ennél is sokkal kevesebbe kerültek. Azért mindjárt más az ár, ha nem a legmenőbb helyen akarjuk megvenni, hanem a gyártótól közvetlenül, ugye? 

Íme egy kis ízelítő a tányérokról. A minta egyezik, a forma és az alak nem :)

Csütörtökön végül eljött az utolsó munkanapom is. Mindenki nagyon szomorú, hogy elmegyek, igazán maradhatnék még mondjuk márciusig vagy akár egy évet is, majd ők felhívják a Lufthansát és töröltetik a repülőjegyemet, mikor gondolom meg magamat, mindig visszavárnak, adjak egy ölelést, mi a privát email címem, fent vagyok-e Facebookon, készítsünk fényképeket, stb stb stb. Délutánra akitől első körben el akartam , azoktól szépen elbúcsúztam, a többieknek meg meglobogtattam, hogy én azért a következő héten még bemegyek 1-2 órára a laptopomat meg a belépőkártyámat leadni. A főnök ugyanis megengedte, hogy még egy hétig nálam legyen a laptop.

Nem volt persze egyszerű a búcsú, mégiscsak 2012 novembere óta dolgozom itt, pár hónapos megszakítással. Nagyon megszerettem őket, kiismertem a stílusukat, megszoktam a hóbortjaikat és jó kapcsolatot építettem ki szinte mindenkivel. Mint az utóbbi hetekben kiderült, még azok is szeretnek, akikre nem is gondoltam, hogy egyáltalán ismernek, de mert összetett módon, az egyes folyamatok egymásra utaltságán keresztül az ő munkájukra is pozitív hatással voltam, ismertek. Az utolsó napokban bukkant fel valaki, hogy tanítsam meg vlookupozni, egy másik, hogy magyarázzam már el, mi alapján szoktam diagramtípust választani, egy harmadik, hogy gyorsan nézzem már meg, miért nincs olyan hozzáférése, amit szeretne (mert én aztán tuti tudom, hogy a rendszer miért utasítgatja el az újabb és újabb hozzáférés igényeit), egy negyedik, hogy mutassak meg egy spéci SAP trancakziót, és még sorolhatnám. Sokakra rájött egyfajta "kapuzárási pánik", és feltették azokat a kérdéseiket amiket eddig nem mertek/nem volt rá idejük/lehetőségük/elfelejtették. 

A különleges munka jellegű kérdések mellett persze a munkámat is át kellett adni, rögtön 3 embernek osztva szét az egyes tevékenységeimet. Az egyikkel nem sokat szöszöltünk, készült egy excel öszefoglaló, hogy mikor mi a teendő. Nem tudom, ez mennyire elég, de neki az volt... A másikkal majd kétszer fél napig csak jegyzeteket készíttettem :) Két, általam kialakított, elég bonyolult riportot és a hozzájuk kapcsolódó prezentációk készítését kellett neki átadnom, és bár nekem megvannak a saját jegyzeteim, jobbnak láttam vele egy sokkal alaposabb és printscreen-dús leírást készíttetnem. Nem szeretném, hogy következő hónapban azzal hívjon bárki is, hogy akkor most hova is kell kattintani, vagy, hogy az összetett függvény mit is számol, mert nem emlékszenek rá... A harmadik személy, akinek az utóbbi hónapok lényegi részét átadtam, naponta 2 órát kizárólag velem töltött. Miatta nem aggódom, neki tényleg elég mindent csak egyszer elmondani. Persze, az ő jegyzeteit is átnéztem, biztos ami biztos :)

Búcsúajándékot is kaptam, nem is akármit. A saját csapatom egy iPod-ot adott át, merthogy mindig zenét hallgatok, és hogy mindnhova elkísérjen amit szeretek :) Bár nagyon meglepődtem az iPodon, mert szerintem ez egy kicsit túlzás, de aztán igazi meglepetés ajándékot is kaptam, olyan személytől/csapattól, akiktől egyáltalán nem is számítottam. Az egyik csoport, akinek sokat segítettem (minden elakadt számlájukat kibogoztam és kifizethettük őket, valamint sok egyéni tréningecskét is tartottam nekik), de nem a legtöbbet, átküldte hozzám a főnöküket egy menő, céges-logós laptoptáskával a kezében. Tudtam, hogy jön a pasas megköszönni a segítséget, de ajándékra nem számítottam egyáltalán, csak pár kedves szóra és egy személyes kézfogásra. Nagyon jól esik az ilyesfajta elismerés, lelket melengető, hogy a sok ellapátolt kaki mögött valaki nagyon helyesen engem azonosított, mint lapátolót. 

A hét eseménye még a házassági kivonatunkkal kapcsolatos bolondokháza és annak kiigazítása volt. Komoly huzavona megy ugyanis a háttérben, hogy mikor kapjuk meg a részletes kivonatot, kell-e még valamilyen papírt leadnunk, vagy sem. Pénteken reggel találkoztunk Barrieval, aki esketett minket, hogy átadta a saját példányunkat az eredeti házassági iratokból (amiket mi írtunk alá még a nagy napon). Mellékesen megjegyzem, hogy Barrie eredetileg azért jött Pretoriába Zeerustból, több, mint 3 órát autózva, mert a lányának végre megérkezett a kanadai vízumkérelmének elbírálása, és azt csak személyesen lehet átvenni. Anina tengerbiológus szeretne lenni, és valamelyik kanadai egyetemre jelentkezett, ahol még öszöndíjat is kapott, és az egyetem igazolta, hogy minden költségét állni fogják. Ennek ellenére mégis elutasították a vízumkérelmét arra hivatkozva, hogy nincs megfelelő bizonyíték a kinti költségeinek fedezésére. Kösz. Mert az egytem igazolása nem elég. Annyira komoly ez az egyetem-dolog, hogy ha megkapta volna a vízumot, akkor 3 nappal később már repült is volna Kanadába az évnyitóra...

A papírjaink átvétele után Botswana felé vettük az irányt, látogatóba mentünk rokonokhoz Francistownba. Bár majd 8 óráig tartott az út, és szinte végig a szemünkbe sütött a Nap, ami azért egy idő után eléggé fárasztó, nagyon jó hangulatban telt az idő. Minden egyes településen, amin csak átmentünk, André kommentálta az eseményeket, én meg dőltem a nevetéstől. Sajnos nem tudom visszaadni az ízét a szövegnek, de ha én csináltam volna, akkor a 'be nem áll a szája' jelzőt kaptam volna :) Este érkeztünk meg, és egy gyors vacsora és kis beszélgetés után aludni tértünk. 

Szombaton a rokonok telkére mentünk, hogy ott töltsük a teljes napot és a vasárnap felét is. Kellemes kis házikót építettek maguknak, klassz zuhannyal, konyhával, nagyon tetszik az egész elrendezés. Még délelőtt a férfiak a két munkással homokot hoztak fel a folyótól, vagyis konkrétan a folyóból, ahol éppen nincs látható víz, mert már régen esett az eső, de majd decemberben megint lesz víz, sőt, még áradni is fog, de addig is kb 1 méterrel a mederhomok alatt van a vízszint. Délután körbejártunk a területen, és én szépen lefényképeztem mindent amit csak tudtam, innen van például a homok:

Felmásztunk a víztartály alá függesztett bagolyfészket/dobozt megkukkantani, nagyon cuki cuki cuki baglyok lestek vissza ránk. 3 fiatal, már repülésképes bagoly sziszegett és nyújtogatta felénk a nyelvét, és mozogtak úgy mátrix-szerűen egyszerre, mintha nem is 3, hanem csak 1 madár lett volna a fészekben. Mondjuk a felső kettő tényleg olyan, mintha össze lennének nőve:

Este grillen húst sütöttünk, és nagyon nagyon sokáig beszélgettünk. Vasárnapra már nem sok tennivaló akadt, és bár én szívesen maradtam volna még, az ebédet már a lakásukban tálaltuk fel. A botswanai útról külön bejegyzés készül, annyi mondanivalóm van ezzel kapcsolatban.

Szerencsére újra itt a tavasz, már nincsen dermesztő hideg éjszakánként. Annyira "felmelegedett" az éjjeli hőmérseklet, hogy nyugodt szívvel hajóztuk be a meleg téli takarónkat is. Most csak egy tollpaplannal alszunk, és még így sem fázom! Nappal pedig már 25 fok fölé is felkúszik a higany, otthoni mértékkel kellemes kora-nyári időt sugallva ezzel. A gyümölcsfák elkezdtek virágozni, és hosszú idő után a termeszek is felbukkantak egy kis fűgyűjtésre. A madarak meg megbolondultak. Már csak egy kis eső kéne, hogy végleg berobbanjon a zöld mindenhová. Igaz, pár hete esett az eső, de akkor az még túl korán volt a természetnek, nem sok hatással volt a zölddel, vagyis most éppen száraz sárgával, de ha leégették, akkor feketével borított területekre.