Az előző hónapokhoz képest a december már kifejezetten kalandosra sikerült, mert nemcsak sétálni merészkedtem el Mirával, hanem már autóztunk is kettesben! Sőt, először születése óta nélküle mentem el otthonról. Persze nem messzire, csak ide a szomszédba a Flóriánba, ami kb 5 perc gyalog, és 1 órán belül otthon is voltam, és semmi, de semmi nem történt közben, mert végig aludt az Apja vigyázó szemei mellett, de mégis, olyan furcsa volt az egész. Napokba tellett mire feldolgoztam azt az igencsak ellentétes érzés párost, amiben az egyik véglet a juhhhhúúú, szabad vagyok, végre elmozdulok otthonról és az ááááá hol van, miért nincs velem a bébikééém, fussunk haza hozzá volt. 

...

A sok haszontalanság és az idő fölösleges eltöltésén kívül azért van pár okos funkciója is a Facebooknak, például arra biztosan alkalmas, hogy iksz évvel ezelőtti dolgokról emlékeztessen minket. Így jutott eszembe, hogy a tavalyelőtti augusztusi botswanai utunkról még nem is írtam, pedig nagyon klassz utunk volt ám! 

...

Nem vagyok egy keresőoptimalizáló guru, és valószínűleg a bejegyzéseim alatti tagek sem a legjobbak, mégis gugli barátunk sorra sodorja felém az újabbnál újabb olvasókat. Azt nem mondom, hogy pörög az oldal, de pl ahhoz képest, hogy nem igazán volt új bejegyzés az elmúlt időszakban, mégis szép látogatottságot értem el. Naponta átlagban 5-10 olvasóm van, tudom, tudom, nem sok, de vannak napok amikor hirtelen 50 fölé szökken a szám, sőt, esetenként akár 100 vagy 200 fölé is futhat a számláló.

...

Gyorsan, még mielőtt belevágunk, PRŰD alert , azaz figyelmeztetés mindenkinek aki rosszul viseli a cici, tej, szoptatás és társai szavakat valamint ezek kombinációit, vagy akár csak a gondolatot vagy a ráutaló kifejezéseket de még a történeteket is, ugyanis nagyjából csak erről szólt a novemberem. Ez a bejegyzés is inkább erről a témáról szól mint magáról a hónapról... Szóval ők mind NE olvassanak tovább! Nagyon személyes bejegyzés következik.

...

Van az amikor a terhes farmered, amit az előző 6 hónapban hordtál, elkezd szorítani. De mindenhol, és főleg, ha leülsz. Márpedig sokat ülsz, szerencsére leginkább nem farmerben. De szorít a tréningnaci is. És szorít a kismamás bugyid, a melltartód (az összes), elfogynak a használható pólóid, a téli kabát gombjai nemhogy nem gombolhatók be, de össze se érnek, szorít a zokni, és a cipő is, nna akkor érzed úgy, hogy jó lenne már ha kibújna a gyerek. Tudom, egy szót se szóljak, nekem ez csak a 38. héten következett be, de attól még, eljött a pillanat. És hátra volt még majd 2 hét a hivatalos időpontig!

...

(kedves olvasók, javaslom hideg élelmet és innivalót készítsen be magának mindenki, mert az utóbbi idők egyik leghosszabb bejegyzése következik, amit ráadásul lehet, hogy többen többször is el fognak olvasni, mert annyira hihetetlen...)

Tulajdonképpen nem lett volna túl nagy hercehurca a dél-afrikai papírok alapján kiállított magyar házassági anyakönyvi kivonatunkhoz sem hozzájutni, mert azt a sikeres elbírálás és a kiállítás után automatikusan kiküldték volna a címemre, ha kérem. Sőt, minderre a beadástól a kiküldésig mindössze 2 hónap alatt sor kerül a szabályozás szerint, AMENNYIBEN minden rendben találtatik a beadott csomaggal. Értsd: mindent leadunk amit kell és mindenki egyetért abban, hogy mit kell.

...

Igen még dolgozom. Nem, már csak szeptember 18-ig. Utána már nem fogok. Becsszó. Jó pihenek.

Nem, nem fáj semmi. A lábam se dagad. Nem tudom, mert csak, nem dagad és kész. Igen ettől még felteszem a lábamat időnként pihentetni. 

Még nem tudom. De nem is szeretnénk. A lényeg, hogy egészséges legyen. Nem mutatja az ultrahangon sem. Igen szemérmes és takargatja :D

Hajjaj, forog mint a ringlispíl! Folyamatosan. De, tudok tőle aludni. Gond nélkül, kivéve a pisiszüneteket. Hát, olyan 2-4 alkalommal éjjelente. 

...

Ez itt most igenis egy reklám, mert olyan csodás dolgokat készítenek a Limpopo Ceramics műhelyében, hogy még a nem népművész beállítottságúak is csettintenek szerintem egyet :) Lentebb a link, sok szemet gyönyörködtető alkotással. Kár, hogy messze vannak és sokba kerül a szállítás... de azért szeretném ha mindenki láthatná, hátha valaki esetleg épp arra jár vagy lakberendező és rendelne :D

...

Ha még egyszer valaki megkérdezi, hogy nem vagyok/voltam kívánós akkor visítok! De komolyan. Mert ez a legjobb dolog amit kérdezni lehet, ugye? Pláne, hogy nem lettem kívánós, legalábbis a szó klasszikus értelmében nem, mert nem kelek/keltem éjjel arra, hogy egyek egy kis vaníliás pacalt vagy kovászosuborkáslekváros kenyeret, viszont sokszor eszembe jut, hogy úúúúúgy ennék egy kis szusit vagy medium rare sztéket vagy betolnék egy tábla mogyorósmilkát vagy este bedobnék egy (kettő??) felest mondjuk. Pl az egyik ismerősöm által készített csipekogyós pálinka hmmm az nagyon hívogató. De nem, nem lehet, töményet azt nem sajnos. Sőt lájtosat sem iszom már, mert bébike triplaszaltót dob tőle az utóbbi időben, pedig nem ittam eddig se sokat, ...

Júliusban már nem csak úgy néztem ki mint aki folyamatosan fosztogatta a csokiraktárat és úszógumit növesztett, hanem egész egyértelműen kismama testűvé formálódtam. A buszon-metrón-villamoson-bárhol már nem méregettek az emberek, hogy vajon terhes vagyok-e, hanem nagyon sokan azonnal átadták a helyüket. Egyrészről ez jólesett minden alkalommal, még akkor is, ha nem feltétlenül akartam leülni, másrészről pedig megszűnt az a lehetőségem, hogy figyeljem az embereket, milyen módon próbálnak rájönni, babát hordok-e a hasamban. 

Volt aki erősen megbámult, volt aki megkérdezte, volt aki a szeme sarkából lesett, meg aki rámpillantott, aztán elkapta a fejét, majd ismét rámpillantott, elkapta a fejét, és ezt ismételgette 10-15 alkalommal. ...