2017. feb 07.

Vaseline, muhaha!

írta: Afrikaland
Vaseline, muhaha!

Közepes volumenű pakolásban vagyok, ami fel-felhoz mindenféle érdekes dolgot, amit már nem is reméltem megtalálni, vagy elfelejtettem, hogy létezik, miegymás. Így akadt kezembe egy zöld flakon, benne igen finom illatú és még tökéletes állapotban lévő testápoló, amit Dél-Afrikából hoztunk magunkkal. Hogy ne menjen tönkre, újra használatba vettük, sőt, a télvíz idején mindig száraz bőrön gyorsan el is fogyott, de ami ennél is fontosabb, vicces emlékeket idézett fel bennem a lelet.

Történt ugyanis, hogy még nagyon nagyon az elején, amikor még alig pár napja, talán éppen csak egy hete voltunk kint, azaz még bőven 2012 novembert írtunk, az egyik férfikolléga asztalán egy igen diszkrét kis kék tégelyt pillantottam meg, Vaseline felirattal :o Húúúú mondom, ez aztán döfi, így elöl hagyni az ilyesmit, nemsemmi, egy férfi a vazelint az asztalán hagyja, és észre sem veszi, nemhogy eltenné, nna de persze ez Dél-Afrika, itt minden lehetséges, de még az ellenkezője is alig pár percen belül, szóval minden nagyobb lelki sérülés és túlgondolkodás nélkül nélkül túltettem magamat a dolgon.

Mígnem egy szép stresszes napon, amikor már könyékig benne turkáltunk a sűrű sz##ban, akarom mondani sok volt a munka és kevés a lazító szórakozás, szóval több hónappal késöbb ismét láttam egy ugyan olyan tégelyt, egy nő asztalán. Jót somolyogtam, hehe, egy újabb gondatlan vazelines. Aztán pár nap múlva ugyanazt láttam egy másik pasi asztalán, aki ráadásul pap! Sőőőőt, pap barátunkkal épp beszélgettem amikor kezébe vette a tégelyt, kinyitotta, megszagolta, mondta, hogy hmmm, felém nyújtotta, megkérdezte, hogy én is kérek-e, persze kerekedő szemekkel vágtam rá, hogy kösz nem, majd beledugta az ujját a vazelines feliratú kis kék tégelyébe, és szépen bekente a száját -  az ajakbalzsammal!!!

c4f562036d65d63029f0543e2f5a841c.jpg

 

Tisztán emlékszem, visítva nevettem fel, talán még a térdemre is csaptam, úgy nevettem sokáig. Szegények csak néztek, néztek, azt sem tudták, hogy mi a bajom, elmagyarázni meg nem tudtam nekik, ugye, hogy én mit is gondoltam amikor először találkoztam ezzel a termékkel :D

Nagyon feldobta a téma a napomat, este meséltem is telefonon Andrénak, aki szintén jót nevetett a dolgon, és csak szépen szolidan azt javasolta, hogy ha legközelebb boltba megyek, vessek egy pillantást a testápoló-kézkrém-egyéb kence frontra. Másnap mentem is rögtön munka után, mondom magamnak, váááá, ezt nem lehet kihagyni, itt valami izgi van a dologban.

Izgire nem bukkantam, viszont szerintem vicces pont került az i tetejére: a Vaseline az Unilever krémcsaládja, az egyik legkedveltebb márka az országban, testáplókkal, kézkrémekkel, ajakbalzsamokkal, sokféle színben, céllal és méretben. Mi pl a zöld aloésat vettük, de Andrénak van egy nagy kék bödön mentolos férfi testáplója is.

win-with-vaseline-and-beauty-south-africa.jpg

 

Tanulság? Nincs :)

De ha igaz az, hogy rossz az, aki rosszra gondol... akkor én nagyon nagyon rossz vagyok :D

Szólj hozzá

krém szokások Dél-Afrika